Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 9. szám - Kántor Lajos: Fehér kakas, vörösbor

néni közelben, a Kékgolyóban, ahol Anti bácsi és Gizi néni jelentette a befogadó Kántor-rokonságot. Hantos- és Sólyom-ágon Kolozsvár, Kántor Antal révén Dés jelentette a kibocsátó várost. De Torda is segített a budapesti népesség gyarapodásában: a Simonffy családból Albert bácsi (a felesége, Kántor Juliska nagynéném halála után költözött át) tordai vaskereskedői évei és a kolozsvári Mikes Kelemen

15. földszintjén eltöltött évtizedek után (Zilah szülöttjeként) orvos fiáékhoz, a már korábban Szatmárnémetiből áttelepült Árpiékhoz Budára, a Donáti utca 59.-be. S a további családi, lakási osztódások révén új címek kerültek noteszeimbe: rózsadombi, pestszentlőrinci, újpesti, újbudai utcák, házszámok. Ha végig akarnám venni, hány magánházban, társasházban, régi és új tömbházban volt alkalmi szállásom, az emlékezet bugyrait kellene végigjárnom, a Fészek utcától a Nagymezőig, Karinthytól ki tudja meddig. És következhetnének a szállodák, kicsik, közepesek és igazán előkelőek, írószövetségi alapon a Benczúr utcában, egyszer Jókai szobrának közelében, a „Magyarország 2000" előkészületei során a Duna-parti Thermal is emlékezetes, a '89-'90-es eufória még kitartó márciusában a Duna Intercontinental - és a legelőkelőbb, a már-már főúri, illetve diplomata-, milliomosi (?) szinten - a médiamágnás von Ferenczy által a Korunknak adományozott Ferenczy-díj kiegészítéseként - egy lakosztály a Kempinskiben. (A fejedelmi dupla ágyban eltölthető egyetlen éjszakát, a csodás fürdőszobát semmire nem használhattam, a gerincsérv épp elviselhetetlenül kínozott - ezen majd csak az ORFI segített, gondos, tartós kezeléssel és erdélyi magyar vezetőknek akkoriban „kijáró" belső lakhatási luxussal.)

Mindez persze járulékos elem, több évtized szép vagy kellemetlen emlékeinek gyors leltára. Az érdemi rész, legalábbis ma így gondolom, 1962 tavaszán kezdődött, ifjú Korunk-szerkesztő koromban, becsöppenésemmel a magyar(országi) irodalmi élet sűrűjébe. Egy hónapos szabadságra utaztam, zsebemben kicsi cédulával, amelyre Balogh Edgár írt néhány ajánló sort, igen, beajánlást régebbi ismerőseinek, a két háború közti Korunk munkatársainak, közülük is a „népiekre" gondolva elsősorban. Nevek nyilván nem voltak ráírva a lapocskára - határon, szigorú vámon keresztül mentem -, ezekről szóban igyekezett tájékoztatni Edgár, netán címeket, nem utolsósorban hivatali hozzáférhetőségeket jelezve. Hiszen írószövetségi meg akadémiai előkelőségek, hírességek szerepeltek tervezett (javasolt) látogatóprogramomban.

A protokoll szerint Erdei Ferenccel és Szabó Miklóssal (?), akadémiai (főtitkárokkal kellene kezdenem a látogatások sorát, már csak azért is, mert általuk ülhettem (először) hivatali fekete kocsiba, hogy idejében átérjek a következő egyeztetett programba, netán épp Darvas Józsefhez, aki akkor már nem népművelési miniszter, hanem írószövetségi elnök volt. Próbálom ellenőrizni magam, nehogy már a ranglétra szép kibontakoztatása érdekében olyan név is bekerüljön a listámra, amelynek viselőjével kézfogásig sem jutottam. Végül is lehet, Darvas csak „ajánlott" maradt, valamiért nem jött össze a találkozás, csak mikrofon mellőli kép él az emlékezetemben. És meg kell elégednem az utána következett elnökök ismeretségével; nem dicsekvésképpen (miért is volna az?), inkább a magam számára emlékeztetőül ez a nem rövid (és nem teljes) névsor: Dobozy Imre, Hubay Miklós, Cseres Tibor, Göncz Árpád, Jókai Anna, Tornai József, Pomogáts Béla, Kalász Márton. (És ha nem is '62-ben, valamivel utána Garai Gábor külügyi tit18