Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7-8. szám - Végel László: Parafrázisok

(Feledésbe merült-e Márai?) A nemzetközi sajtó egyre többet cikkezik a magyarországi Horthy-kultuszról, mire a magyar kormánypárt hívei váltig állítják, hogy ilyesmi nincs, pusztán a nemzetközi baloldal esküdött össze Magyarország ellen. A téma beszivárgott a szerbiai sajtóba is. Nyilvánvaló, hogy az újvidéki szerb értelmiségieket mélyen érinti, főleg azokat, akik idehaza Draza Mihailovic rehabilitációja ellen tiltakoznak. Azért is, mert Újvidéken játszódtak le a „hideg napok". És ebben a helyzetben a Horthy-kérdés felidézi családom történetét, személyes gyerekkori és ifjúkori emlékeimet. Igaz, hogy a szüleim is, akárcsak rokonaim, illetve az utcabeliek reménykedve fogadták Horthy bevonuló honvédjeit. A királyi Jugoszláviában ugyanis nemzeti jogaikat alaposan megnyirbálták, az itteni magyarság még a földosztásból is kimaradt. Tömegesen kerültek cselédsorsba, jórészt napszámos-kisebbség lett a magyar. Helyzetük jobbra fordulásában bíztak. Röpke egy év elmúltával reményeiket beárnyékolta a bevonulok viselkedése. A pesti urak harsány nemzeti jelszavakat harsogtak, és legfeljebb a helyi magyar urakkal bratyiztak. Tetten érhető volt az a neobarokk álmagyarság, amelyről Szekfű Gyulától Márai Sándorig sokan írtak, és amely manapság is időről időre felbukkan. Küldte Horthy a Délvidékre az úrhatnám Magyarországot. Most ismerem csak fel, hogy tapasztalataik mennyire összhangban vannak Márai észrevételeivel, aki szerint a magyarok akkor vesztették el véglegesen Kassát, amikor bevonult ez az úrhatnám Magyarország, és a kassai magyarok visszasírták a cseheket. Személyesen nem tapasztaltam meg mindezt, ellenben szembesültem a másik doktrínával, amely Horthyt szőröstül-bőröstül fasisztának mutatta be, aki miatt szégyenkeznünk kell nekünk, magyaroknak. Ebben a környezetben az újvidéki hideg napok jelentették a Horthy-rendszer paradigmáját. Ezt tanultam az iskolában, ezt olvastam az újságokban, ezt hallottam a közéletben. A hideg napok természetesen egyetlen szóval sem igazolható szörnyűséges, rettenetes és kegyetlen tett volt, amiért 44-ben ártatlan magyarok lakoltak. Az úrhatnám magyarok elsőnek menekültek el bűneik elől, és magukra hagyták az ártatlan magyarokat, akiket 1944 őszén meghurcoltak, főbe lőttek, tömegsírba vetettek. A nincstelenek fizették meg az úrhatnám magyarkodók vétkét. Vajon az úri osztály visszasiratói gondoltak-e a bácskai tömegsírokra, amelyeket, persze, nem lehet a „hideg napokkal" igazolni. Gondolnak-e arra, hogy felmenőik milyen gyáván hagyták el a bűnhelyet, hagyták, hogy mások lakóijának helyettük. És maradt utánuk sok minden. A szégyen, a stigma, az igazságkeresés göcsörtös útja. Nyilvánvaló, hogy Horthyról árnyaltabb képet kell kialakítani, valahogy úgy, ahogy ezt Romsics Ignác teszi (érdekes lenne egyik-másik tanulmányát szerb nyelvre lefordítani), hiszen Horthyt tényleg nem állították a nürnbergi bíróság elé háborús bűnök miatt. Azért azt is tudnunk kell, hogy morális felelősséggel tartozik az antiszemita törvényekért, hogy nem volt ereje szembeszállni az irredentista mozgalmakkal, amivel tragikus útra terelte Magyarországot. Márainak kell igazat adnom, aki a napi politika felett íróként nyilatkozott: „A Horthy-világ, a neobarokk úrhatnámság, ál-úriság. A faji származási előjogok cigányos fitogtatása. A vérszomjas kapzsiság. A »középosztály« magatartása. És ami utána következett. Magyarországon ma sem tudják sokan, hogy a »polgár« hivatás volt, a középosztály csak érdekszövetkezet." (2012)

162