Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7-8. szám - Végel László: Parafrázisok

nak, és nem tartanak szabad, demokratikus, többpárti választásokat. Röviddel öngyilkossága után mindez megvalósult. Magyarország (ez esetben is) elkésett. Halálnaplójában Márai többek között a következőket is lejegyezte: „A kommunisták csak végrehajtják azt, amit a szűrös gatyás jobboldaliak terveinek." Bethlen Istvánnak a nyilasokhoz intézett mondatát idézi: „Az urak azt hiszik, hogy jobbra mennek, de a valóságban körbe járnak, és addig mennek jobbra, amíg megérkeznek szélsőbalra." A diagnózis pontos volt, Magyarország azért késlekedett, mert körbe-körbe jár. Tételezzük fel, hogy néhány hónappal előbb következik be a rendszerváltás. Márai hazatér. Ünnepélyesen fogadják. A pártok rángatják, ki erre, ki arra. Aki nincs velünk, az ellenünk van - hangoztatják. Mivel sehova sem kíván csatlakozni, gyanús lesz. Talán még azt is felhánytorgatják neki, hogy komcsi, miután néhányszor igen megértőén írt a szocializmusról. O pedig nem szándékozik sem forradalmár, sem reformista lenni. Se „nemzeti", se „kozmopolita". Hű akar maradni önmagához meg az elveihez. Csak botorkáló Márai akar maradni. (2010)

(Elsuhanó luxuskocsik) Látom a politikusok elsuhanó luxusautóit. Sok a funkciójuk, nincs idejük. Szónokolnak, megmagyarázzák, miben merül ki a nemzeti érdek, és aztán kocsikáznak tovább. A kisebbségben ugyanaz az ikonográfia. Csak az ikon kisebb. Igaza van Márainak, csak egy párt van, amelybe érdemes beiratkozni: a szegények pártja. Az életben sok dolgot kellett megtanulnom, előfordult, hogy újra meg újra át kellett venni a leckét, de abban mindig biztos voltam, hogy a nemzeti érdekről az egyszerű emberek tudnának a legtöbbet beszélni. Ok azonban hallgatnak. Dolgoznak. Erről jut eszembe, hogy pár évvel ezelőtt találkoznom kellett egy német politikussal. Nem volt szövetségi miniszter, csak államtitkár, vagy ilyesféle. Az Exterritóriumot kellett volna dedikálnom. Öt perccel a találkozó előtt a megbeszélt helyen, egy berlini kávézó teraszán várakoztam, mert megtanultam, hogy a németek nem szeretik, ha valaki késik. Három perccel előbb érkezett. Kiszállt az autóból, becsukta maga mögött az ajtót. Ő vezetett, nem volt sofőrje. Majdnem kilöttyent a csészémből a kapucsínó. A táskámban volt az Exterritórium egy példánya, arra gondoltam, majd azt dedikálom. De nem így történt. O vette elő a könyvet, amelyet előzőleg megvásárolt. Szerencsére éppen nem tartottam a kapucsínóval teli csészét a kezemben. (2010)

(A tenger és a mondat) Márai hazátlannak érezte magát szinte mindenütt. Azt írja, életérzés szempontjából Magyarországon is idegen lenne. Talán a tenger partján otthonosan érezné magát. Véleményem szerint a tenger az elárvult anyanyelvi mondat számára a legnagyobb vigasz, hiszen a végtelenség előtt kell küzdeni minden egyes szóért. (2010)

(A mi kis kapitalista üdvöskéink) „Minden kapitalizmus, amely nem köt idejében ésszerű kompromisszumot a nyugati értelmezésű szocializmussal, menthetetlenül vörös, barna vagy zöld fasizmus válfajába süllyed" - írta az emigrációban élő Márai Sándor. Amennyiben az idézett sorokat ma jegyezné le, nyilván kiüldöznék a világból. Amennyiben tájainkon adná közre idézett gondolatát, kénytelen

154