Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7-8. szám - Végel László: Parafrázisok

lenne újfent a Nyugaton keresni menedéket, midőn a mi kis kapitalistapárti üdvöskéink minden bizonnyal nemzetárulónak bélyegeznék. (2010)

(A nemzeti diktatúráról) A lenzburgi irodalmi estemen Svájcról faggatnak a moderátorok. Szubtilis félelmet érzek a svájciak lelkében, válaszolom, amely arról szól, hogy elvesztik mindazt, amire a 20. században szert tettek. Az új évezredben ez a félelem terjed egész Nyugat-Európában. Sokkal irracionálisabb, mint a második világháború után felülkerekedő bizonytalanság. Akkor a katasztrófaérzést gyógyította a győzelmi mámor. Ám Márai Sándor már érzékelte a veszélyt. Svájci útján Gide naplóját olvasta. Gide arra panaszkodott, hogy a franciák diktátort akarnak, nem fasiszta, nem is kommunista diktátort, hanem franciát. Nemzetit! A franciáknak szerencséjük volt, individualizmussal gyógyították a szorongást. Még a nagy nemzeti karizmával rendelkező De Gaulle is sértődötten visszavonult, nem lehet uralkodni egy nemzeten, amelynek vagy ötszáz fajta sajtja van, mondta ironikusan, de mindenesetre szellemesen. Európában manapság egyre inkább növekszik azoknak a száma, akik úgy vélik, hogy a nemzeti diktatúra a szorongás gyógyírja. Úgy látom azonban, hogy Nyugat-Európában mégsem teszi kívánatossá a diktatúrát, ám Európa keleti felében a szorongás új tekintélyelvűségbe vezet. Az oroszok a XX. században is, de most is az élen jártak. Putyin azt ígéri, hogy visszahódítja az oroszok nemzeti egységét, dicsőségét, az orosz ember újra boldog lesz. Boldog patrióta. A nemzetállam-eszme önkéntes szolgája! A putyinizmus rossz európai álom, amely Európa egyes régióiban könnyen valóság lehet. Abban bízom, hogy a nyugati világban, bármekkora is legyen a szorongás, erre mégsem kerül sor. (2011)

(Újvidék - via Bécs) A világháború után Márai első útja Svájcba vezetett. Hegyeshalomnál éhes volt, Bécsben álmos, Salzburgban szorította a cipő. Zürichben pedig mérges, mert nem jött azonnal a hordár. Fordítva teszem meg az utat. Zürichből indulok. Hordárt soha életemben nem fogadtam, de Zürichben nincs is szükségem rá. Kiszálltam a lenzburgi vonatból, és az első oszlopnál megpillantottam a csomaghordó kocsit. Anikóval felraktuk a poggyászt, a lift működött így nagyobb erőlködés nélkül elhelyeztük kofferjainkat a csomagmegőrzőben. Svájcban minden tökéletesen működik, ez a tökély már szinte bántó. Kispolgári paradicsom, mondják. Pontosítanék: a kispolgárság ez esetben mást jelent, mint Közép-Kelet-Európában. A svájci kispolgár tartózkodik a populista rituáléktól, szívesebben műveli saját kertjét, mert legalább az individualizmus látszatát kívánja megőrizni. Békében akar élni a világgal. Megveti azokat, akik nem tudnak például udvariasan köszönni. Salzburgban nem szorított a cipő, de a pályaudvar fényei felriasztottak álmomból. Bécsbe pihenten érkeztem, így egész nap kedvemre csavaroghattam a városban, hogy estére beüljek az egyik Gastarbeiter-buszba. Akkor kezdett szorítani a cipő. (2011)

(Ki a magyar?) Üdvözlendő, hogy a Magyar Nemzeti Tanács megszervezi a magyar fiatalok ösztöndíjazását. Régi hibán javít ezzel. Főképpen azt tartom üdvösnek, hogy szerbiai ösztöndíjakat biztosít. Végül is igaza van Németh

155