Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7-8. szám - Végel László: Parafrázisok

legyen az országnak, hanem legyen valaki, aki a megcsonkított Magyarországot életképes állammá szervezi, akkor jött Bethlen. Amikor pedig már nem bírtuk a kommunista rémuralmat, akkor még az is megadatott, hogy egy korábbi életével szakító közéleti ember, Nagy Imre lépett elő, s az ország élére állt." Lehet, hogy Ady másként vélekedett volna, gondolok például Tiszára. Továbbá Illyés Gyula is, Bibó is, Márai is, gondolok például Horthyra, de mindenki olyan történelmi példákat választ, amilyenek a jövőről szóló elképzelései. (2002)

(Levegőt!) Márai hontalansága. A válságos időben, 1947 táján tudatosodik benne Budapesten, hogy sohasem érezte otthon magát. „Valamit kerestem, valami örökké hiányzott... Mi? Az, hogy a magam világában, a saját levegőm érezzem." Megfigyelhető, hogy Németh László is valamiféle mély hontalanságot érzett, amikor a válságos idők zúdultak rá. (2002)

(Kari Marx utca) Hogyan visszatérni a közösséghez? Egyetértek Márai azon megállapításával, amikor állítja, hogy a közösség olyan, mint a tenger, csak becsületesen kell haladni az úton, és az ember egyszer csak eléri a tengert. A Petőfiről szóló könyvének írása közben ultrabalosnak nevezhető Illyés - ebben igaza van Tamás Gáspár Miklósnak - közelebb volt a közösséghez, mint az Aczél Györggyel zajló vacsorák idején. Sokszor éppen azok kerülnek legtávolabb a néptől, akik azt hiszik, hogy megtalálták, minek örömére leheverednek az elképzelt falusi kemence mellé, ám a vadkapitalizmus előestéjén sunyin elhallgatják, hogy mi vár a népre. Ez az út minden bizonnyal nem vezet a tenger felé. Mindez motoszkált a fejemben, miközben Berlinben a Rosa Luxemburg vagy Kari Marx utcán andalgok. Mert ez is a német és az európai kultúrához tartozik. Ahol azonban pár évtizeddel ezelőtt a főfelügyelők Nietzschét dobálták ki, ott ma az új főfelügyelők Marxot ültetik a szégyenpadra, de nemcsak őt, hanem az Illyésféle baloldaliságot is. Nem is csoda, a szociális érzék majdnem kiveszett, szinte szégyen lett az egyre nyilvánvalóbb általános népi nyomorról beszélni. Az életminőség nyomasztó zuhanásáról egy szó se. Arról, hogy mennyire eldurvultunk, mi, magyarok (is), egy szót sem ejtünk. Csak mások durvaságairól, balkanizmusáról illik beszélni. (2002)

(A polgári szocializmusról) Mindig a polgári szocializmusban hittem, írja Márai a naplójában. A legnagyobb tragédia, hogy ez a két fontos elv elvált egymástól. Hol az egyik oldalról ráncigálták, hol a másikról. (2003)

(Képzeletbeli világok) Ködös esték és reggelek. Napok óta figyelem a ködfelhőket, mivel a napokban újra Berlinbe kell repülnöm, ahol be van osztva az időm. Este nyilvános fellépés. Úgy érzem magam, mint egy Gastarbeiter, hiszen ezekből a tiszteletdíjakból Újvidéken 4-5 hónapig gondtalanul élhetek majd. Az a jó, hogy még bírom a munkát. „Mindenható Isten" könyörgött Márai, „adj annyi pénzt, vagy életlehetőséget, hogy öt éven át Olaszországban maradhassak." Hol maradnék legszívesebben? Talán mégis ki kellene találni egy sarkot a világban! Legalább egy képzeletbeli sarkot, ahol nincsenek többé illúziók, hiszen az illúziók többet

139