Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 7-8. szám - Dobozi Eszter: A lehetetlen megkísértése
Lét és nemlét szüli egymást, nehéz és könnyű megalkotja egymást, hosszú és rövid alakítja egymást, magas és mély kulcsolja egymást, sok hang összeolvasztja egymást, korábbi s későbbi követi egymást." így kezdődik a Tao Te King 2. része a magyar fordításban (Lao-ce, 1980. 10). Hasonlóan ellentétsorra épül a Weöres-mű 37. része: „Én vagyok te, és te vagy én. De nekem vágyam nincsen és téged sóvárgás gyötör. Én vagyok az értelem nyugodt tengere és te az ész cikázó ere. Nekem életem nincsen és a te húsod és szándékod él. hogy lehet azonos a vágyó a vágytalannal, az izgalom a nyugalommal, a határolt a határtalannal?" A Tao Te King ellentétbe állított jelenségei egymást feltételezik, Weöres Sándor ellentéteinek mélyén pedig a legegyértelműbb azonosság fedezhető fel. Amiként az ellentétességek párhuzamokba oldódnak a kínai költőnél, ellentétek és párhuzamok úgy uralják egy-egy szakaszát a Weöres-versnek is: „Az út üres, de működését abba sose hagyja. És mélységes, mindennek ősatyja. Élét tompítja, görcseit oldja, fényét fakit ja, elvegyül porba." (Tao Te King, 4.) „ Összecserélik a boldogságot a futó örömökkel, a jót az élvezetessel, a szépet a kívánatossal, az igazat a valóságossal. Az öröm élvezet, kívánatosság, valóság: csupa ideiglenesség. A boldogság, jóság, szépség, igazság: csupa állandóság, csak fényünk suhan át a változókon." (Én, a határtalan szellem..., 20.) 124
