Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7-8. szám - Dobozi Eszter: A lehetetlen megkísértése

követő műve rejtett összefüggéseit: „...minden megformált és életre keltett alak voltaképpen önvallomás. "(I. m. 228.)

Amikor pedig Kamocsay Ildikó faggatja a hatvanöt éves költőt, azt vallja, nem változott a huszonöt évvel azelőtti véleménye a világról, melyet hindu és kínai filozófiák alapján alakított ki magának. „Inkább én változtam meg: egyre kevésbé törekszem arra, hogy elvekkel támasszam alá akár a költészetemet, akár a viselkedésemet. De az életünk előtti és utáni időnek az élet hetven-nyolcvan évéhez viszonyított túlsúlya miatt a teljesség, a változatlanság feltétlenül figyelmet érdemel." (Egyedül mindenkivel, 1993. 365.)

Ha pedig olvasói fogadtatását forszírozva, az olvasói szempontok felől közelítenek hozzá, miközben nem a sikervágy, nem a karrier mozgatja (sőt hangsúlyozottan ennek ellenében fejti ki tevékenységét), sosem tagadja, hogy hatni kíván a műveivel. Bozóky Éva felszólítására, hogy foglalja össze ars poeticáját, 1973-ban így válaszol: „Nem magamnak, hanem másoknak írok. Nem fontos, értik-e, de az idegek borzongjanak, mint a kifeszített húr a szélben. Olyan árama legyen a versnek, mely közvetve mindenkihez eljut, folyton nagyobb intellektuális igényeket fakasszon, ne lehessen többé bugrisan írni és olvasni." (Egyedül mindenkivel, 1993. 236.)

Nem csupán a magyar nyelvűek közösségére gondol, ha lehetséges olvasói kerülnek szóba, az egész emberiségnek szánja műveit. „A teljesség felé című prózai vázlatkönyvem próbál az emberiségnek adni valamit abból, amit az előbb említett evidencia szóval igyekeztem megjelölni" - mondja Cs. Szabó Lászlónak egy rádióbeszélgetésben (Magyar Műhely, 1963. In: Egyedül mindenkivel, 1993. 38.). A Tükör 3. számában 1965-ben közzétett Önvallomásában arról szól, hogy az olvasókat az „Ismerd meg önmagad!" igézetében „emberi lényegük tágabb regiszterére" próbálja ráébreszteni, „a közös univerzális áram élményét akarja közkinccsé tenni". (Egyedül mindenkivel, 1993. 58-59.) S mindezt közösségi küldetésnek fogja fel a nyilatkozat tanúsága szerint.

S nem egyedül a kortársi olvasó, az utókor látomása is ott lebeg a szeme előtt, a XXI. századi ember mibenlétének és világának elgondolása is alkotói izgalommal tölti el. „Célom az, hogy mint egy boksztréner, püfóljem a versenyre készülő ökölvívót, vagyis a lélek aspektusait öklözzem, hogy izmosodjanak, erősödjenek. Épp ezért nem meggyőzés a célom, hanem az, hogy akár ellentmondást váltsak ki, de mindenképpen gondolati, érzelmi gyűrűzést" - válaszol Réz Pálnak a Tűzkút Ungvárnémeti Tóth Lászlótól kölcsönzött mottójának magyarázatával. (Látogatóban, Gondolat Kiadó, 1968. In: Egyedül mindenkivel, 1993. 53.) Ugyanezt a boxtréneri hasonlatot használja egy 1966-os rádióbeszélgetésben is. De hogy a lehetséges befogadói nézőpontoknak a számontartása korántsem azonos az olvasói ízlésnek való megfelelési kényszerrel, művei tanúsága mellett itt válik igazán nyilvánvalóvá: „...sokkal inkább a nemtetszésre törekszem, mint a tetszésre. A tetszés nagyon sima dolog. Lepereg." (Egyedül mindenkivel, 1993. 63.) Weörestől ugyanakkor távol áll a világboldogítás, a világmegváltás eszménye, ez is kiderül, viszont „tisztítani vagy javítani" szeretné olvasóját, gondolkodtatni, „kicsit bosszantani", az ideológiai kötöttségek alól föloldani. (I. m. 65.)

Az egyes kortársi ítészek által nihilistának minősített, „a burzsoá ideológia befolyása" alatt állónak tartott költőről (Aczél: A burzsoá ideológia egyes jelenségei fiatal magyar líránkban, in: In memóriám Weöres Sándor, 2003. 193-195.) - kivéve egy-egy vallásos, egyházi orgánumot vagy Cs. Szabó László írását, mely a párizsi Magyar Műhelyben jelent meg (Cs. Szabó: Weöres Sándorról, in: Magyar Orpheusz, 1990. 349) - nemigen

121