Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7-8. szám - Bálint Péter: A metaforáról metaforikusan

és létezők elgondolhatóságának és „valamiként" leírhatóságának összefüggésében kerülnek újra és újra terítékre. (Hogy végül is a napló 95-dik szekvenciájában egy efféle nyugtalanító kérdésfeltevésben öltsön testet az írói aggály: „Alom és próza igaz viszonyáról esett-e már szó?") Az álom nem pusztán a korban nagyon is divatos freudi álomfejtés okán kerül a napló kulcsfogalmai közé; az álom és mese, mint a valósággal szembeni plasztikus fikcionalitás és kalandos történetpótlék (mint a mottóbeli „hűség pótléka, az emlékezet többlete") szoros összetartozásáról többször is beszél írónk.

Szentkuthy részéről a metaforateremtés és metaforaanalízis olyasfajta létleírás, olyasfajta protézispróbálás, mely ugyan a lét elgondolhatóságát igyekszik fölvázolni, ámde anélkül, hogy a létet (a heideggeri jelenvaló létet), az egész létet tudná megragadni. Helyette a husserli transzcendentális fenomenológia és a bergsoni tartam (és a benne foglalt emlékezet- és időstruktúra) szellemében teremtett metaforák segítségével a metafizikába és a poézis (metafora) nyelvezetébe hajlik, ahol az egyetlenhez és örökhöz rendelt fogalmak konkrét jelentésüket elveszítik. Egyfelől a hétköznapi szavak végzetesen, félelmet keltőén erodálódnak, másfelől a metaforák (a kölcsönzött/helyettesített szavak) gátlás nélkül túllépnek a szemlélt világon: ennek következménye az állandó köztességből fakadó elterelődés, kilengés vagy más aspektusból az eltérés. Az egyetlen kergetése folyamatos el-beszélés, félre-beszélés, majd szembesülve a vakvágányra terelődéssel, szemrebbenés nélküli mentegetőzés. Noha a napló címe és a naplóban valamennyi metafora ígéret, a jövőben realizálódó adomány, értelemmel megajándékozott- ság ígérete, a szekvenciák/fragmentumok előrehaladásával, az ismétlések révén történő újraírással és átértékeléssel együtt is arra kényszerül a naplóíró, hogy utólagosan mentegetőzzön: a be nem váltott ígérek miatt. A mentegetőzés persze éppoly beszédaktus, mint az ígérés, az álomelbeszélés, az elfojtás és az analizálás.

Szentkuthy belátva, hogy képtelen az egyetlen: a végtelen ideájának megtalálására, hogy a szekvenciákban rögzített egy önmagában elégtelen az egy-ség: a végtelen, a tökéletes, a teljes kifejezésére, a sok és a sokság tapasztalatának mániákus rögzítése közben megteremti a metaforikus beszédmódot. A sok, a sokféleképpen leírt sok egyes/egyedi mérlegre tevését követő „örök", „örökkévaló", „abszolút" érvényű igazság hiánytalan feltárására tett kísérlet, és a hiánytalanság vágyában fogant örökös hiánnyal szembesülés, az „imprecízió" megértése teremti meg a metaforában és valamennyi alakzatában való megnyilvánulást, mint hiánypótló beszédmódot. (A kísérlet kifejezés folyamatosan visszatér Szentkuthy naplóírása során; olykor, mint az alkimisták boszorkánykonyhájában végzett titkos tevékenység; máskor, mint olyasfajta írói törekvés, melyet a múlt és a jelen [másfelől az emlékezet és írás] viszonyának meghatározásakor, egymáshoz igazításakor Bergson „az életre irányuló figyelemnek", Deleuze pedig az „együtt létező momentumoknak" nevez.) A metafora egyik lehetséges értelmezése - Ricoeur kitűnő, a statisztikák tükrében legolvasottabb kötete, Az élő metafora szerint -: a kölcsönzés, a „tulajdonképpeni szót helyettesítés". Ám ezzel a kétféle gondolati és poétikai lehetőséggel hiába él és él vissza Szentkuthy, hogy a sokszorosítás, a halmozás, az analogikus rendbeállítás révén rátaláljon az „egyetlen", a „végső", a „teljes" metaforára, folyamatosan szembesül vállalkozása lehetetlenségével: a

111