Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7-8. szám - Bálint Péter: A metaforáról metaforikusan

tanulmányának logikáját követve - elválaszthatatlan attól az értelemtől is, ami a tárgyhoz, illetve az őt korábban értelmezők interpretációjához kapcsolódik. Szentkuthyban ekként összegződik mindez: „A »megfigyelés« elképzelése jobban felvillanyozta, mint a megfigyelt tárgy."

2.

Szándékosan azért nem regény- vagy naplóírást említek Szentkuthy művei kapcsán, mert sem az áltörténelmi regényeit, sem a gigantikus naplóját nem lehet kétséget kizáróan besorolni egyik műfaj „kanonizált" keretei közé sem. Szentkuthy műveinek besorolhatatlansága nem egy sor meglévő irodalmi műfaj valamelyikéhez való irányíthatatlanságot jelent, de még csak nem is az írói intencióival hasonlóságot mutató hazai és külföldi szerzők életművétől való teljes, végzetes le- és elhatárolást sejtet. A művek besorolhatatlansága egyfelől a szerzőjük más írókkal, másféle intenciókkal és önkimondás-alakzatokkal bevallottan azonosulni nem akarásában gyökerezik. (Ez persze közel sem jogosít föl bennünket arra, hogy túlságosan könnyedén „magányos sziklának" aposztrofáljuk az író életművét; kezdő kritikusok szokták elemzésük alanyát magányos sziklához hasonlítani, e metafora révén igyekeznek csodálatuknak és nagyrabecsülésüknek hangot adni, ami persze nem alapozza meg értelmezettjük valódi/arányos értékét.) Másfelől a sajátlagos tapasztalaton nyugvó történetelbeszélés és a „válni valamivé" (devenir) folyamatában gyakorivá s gyakorlattá váló önvallomás (mint a legszemélyesebb ügyek: ismétlődő vétkek és hiányélményt tudatosító vágyak bevallására tett kísérlet, melynek szövegszerűségében egyszerre van jelen a derridai „többlet és a hiány") mindenki másétól elkülönböződő konfigurációs aktusában rejlik.

Bizonyítás:

1. A töprengő naplóíró

Noha Szentkuthy Miklós élete végéig (vagy leginkább élete alkonyán) élénken tiltakozott a túlságosan sok filozofálás ellen, éppen naplói írása közben alapozta meg a saját filozófiai érdeklődését és észlelési-alkotói tevékenységét, melynek bevallottan határozott célja: „A »tudat« teljességét ábrázolni, mint minden baj okát." Ugyanakkor a saját tapasztalatra vissza nem vezethető elméleti konstrukciókat kerülő észhasználata, a létfenoméneket leíró és a létezés módozatait metaforákban megjelenítő nyelvteremtése keltette föl az irodalmárok és filozófusok figyelmét, és „különcként" megbélyegzése ösztökélte őket (helyesbítek: néhányukat) arra is, hogy gondolkodásmódjáról, „rongy stílusáról" megfogalmazzák „épületes", vagy nem kevésbé „különc" kritikájukat.

Máig elevenen él bennem (negyedszáz év távlatából is), hogy a nekem írott levelek egyikében szóvá tette: „du hast zu viel PHILOSOPHIE gesoffen" (túl sok filozófiát vedeltél), amin akkoriban meglepődtem, később jóízűt nevettem, elsősorban nem is a szemrehányás szemérmetlen ténye, mint inkább a szem104