Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7-8. szám - Tóth László: Kelet-Európa s a személyes sors szegén

Dóczyval közös Szilágyi Domokos-, Hervay-Tóth, illetve Pilinszky-estjeikkel az volt a legfőbb törekvése, hogy behozza a bőgőt „az irodalomba, a költészetbe, olyan módon, hogy nem illusztrálja", nem aláfesti a verset, hanem „a költő szellemiségét" igyekszik visszaadni a hangszere adta lehetőségekkel. S emlékszem, magam is úgy tartottam már ama Bartók- terembeli előadáson, hogy a Dóczy- Lőrinszky páros nem egyszerűen előadja, hanem újraalkotja, újrakölti verseinket, s szövegeink a nagybőgő húrjainak segítségével új, addig nem is feltételezett kiterjedésük felé indulnak el.

Hervay Gizella utolsó, „kései" kötetei: a Zuhanások, a Kettészelt madár, a Száműzött szivárvány és a Lódenkabát Keleteurópa szegén egyetlen összefüggő, „történetté íródott" mondatként (mondatregényként) is olvashatók (A mondat folytatása - verse is van ilyen címmel, első, már Budapesten megjelent versválogatása is, bár kiadói döntésre, eredeti szándékától kissé eltérően, ezt a címet kapta). Hervay Gizella botrányosan rövid élete vége felé keletkezett versei kristályos szerkezetűek, súlyosak, gránitkeménységűek, a tömörség, tömörítés, lecsupaszí- tottság végletes példái; mindent a másik oldaláról néz, mint amit a szemünk lát, a lét túloldaláról, így perspektívánkat is kitágítja; felismerései borzongtatóak, igazságai, említettem: a léten túliság igazságai: „AZ VOLTAM AKI NEM LEHETTEM / [...]/ ELÁRVULTAM ÚGY SZERETTEM II (...) // SE EMBER SE ASSZONY CSAK VÁDIRAT/[...]/ SZÜKSÉGHAZÁBAN SZÜKSÉGHALOTT."

Gisela Hervay sírját a pozsonyi András-temetőben, nem tudom, látta-e ottjárta- kor Hervay Gizella. Az övé is már rég a természet része lett egykori férje és Attila fiuk mellett a kolozsvári Házsongárdi temetőben. De versei is a természet részei már, ugyanúgy hozzátartoznak a világhoz, mint a füvek, a fák, a kősziklák. És mondata is - Szilágyi Domokoséhoz hasonlóan - folytatódik a halála után: olvasóiban.

Akkor is, ha tudjuk: minden kimondott szóval a csend nő egyre bennünk.

Ami azonban igazán kibírhatatlan - a bennünk rekedt, kimondatlan, kimondhatatlan szavaink.

Igaz-e, nénémasszony?

Igaz-e, húgomasszony?

102