Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7-8. szám - Tóth László: Kelet-Európa s a személyes sors szegén

1982-ben egyet. Ebben, versei mellett - irodalomtörténeti kuriózumként - olvasható Gizka azóta is ritkán közölt megrázó emlékezése Szilágyi Domokosról, valamint kis esszéje Csoóri Sándor A tizedik este című verseskönyvéről, viszont ebben még nem szerepel a későbbi Dóczy-féle Hervay(-Tóth)-műsor fő szálát adó, Beszélgetés önmagámmal című öninterjú. (Ennek szövegét magam szintén egy budapesti egyetemi kőnyomatosban, az ELTE Bölcsészettudományi Kara KISZ- szervezete égisze alatt működött Vox Humana Közép-európai Társadalom- tudományi Kör által megjelentetett Égtájak Között 5. számában olvastam még 1985 szeptemberében.) Ez önvallomás, meggyőződésem szerint a mégoly gazdag magyar emlékirat-irodalomnak is egyik leginkább torokszorító dokumentuma, s a történelmi, társadalmi kataklizmáktól, egyéni sorsfordulóktól, diabolikus kitérőkkel tarkított életutak közül is kiemelkedő szenvedéstörténete, amely már önmagában is alkalmas lehetett volna, illetve volt alkalmas arra, hogy az akkoriban harmincadik éve körül járó színész kibontsa belőle a 20. századi közép-európai és kisebbségi, illetve személyes lét infernói köré szervezett látomását. Ebben magam legfeljebb csak a háromhúros brácsámat nyekergető kontrás szerepét játszhattam, de még abban sem vagyok biztos, hogy akár erre a szerepre is alkalmas lettem volna, de hát Dóczy szervezte az együttest, lelke rajta, ha verseimmel bele-beleilletéktelenedtem Hervay virtuóz szólóiba. Mindenesetre, az estről beszámoló egyik, engem illetően határozottan túlzó sajtóértékelés szerint, kettőnk életútjában Gizkával „sok közös vonás, párhuzam található", s „ezért olyan összecsengőek" a gondolataink, s szerkezetében és hangolásában ezért egységes az összeállítás, melynek végén a közönség még „percekig némán a helyén maradt", aminek magyarázata a Gizka halála miatt érzett gyász mellett a „tényekkel, az egyén és a magyarság tragédiájával való szembesülés döbbeneté" lehet. Videofelvétel az előadásról aligha készülhetett még akkortájt, fényképet sem láttam róla, s a szövegkönyvének is csak hozzávetőleges vázlata van meg napjaim hordalékai között (ki tudja, megvan-e még valahol, valakinél a végleges szövegkönyve), s gondolom, e bemutató előadás tanúi is fogyatkoznak már - és az enyémhez hasonlóan a még élőknek is erősen megkophatott azóta az emlékezetük a közgázas Körön kívül, körön belüliéi kapcsolatban -, így az lassan teljesen elenyészik az időben. És ez így van még akkor is, ha a bemutatót több előadás is követte, melyekbe Péter már a kiváló bőgőst, Lőrinszky Attilát is bevonta, aki a Körön kívül, körön belülnek a Zenetudományi Intézet Táncsics Mihály utcai székházának Bartók-termében folyó Vers és dal a Várban sorozaton belüli előadásában is szerepelt, kopottas (viseltes?) emlékezetem szerint még ugyanabban az évben. És ebben a kivitelben Dóczy és Lőrinszky több előadást is tartott, Magyarországon kívül többek közt - természetesen a Szilágyi-esttel együtt - Amerikai Egyesült Allamok-beli és nyugat-európai előadókörúton is jártak. A Nyugat-Európát korábban az azon évtizedek egyik legfontosabb magyar alternatív zenekarával (még ma is betéve tudom egyik-másik szövegüket), a Grandpierre Attila vezényelte Vágtázó Halottkémekkel is már végigbőgőző Lőrinszky, aki legfőképpen arról ismert, hogy a nagybőgőt kezdettől szerette volna ugyanolyan „szólóhangszerré tenni, mint a hegedű vagy a zongora", egy alkalommal - a Duna Televízió róla készített portréfilmjében - azt nyilatkozta Medgyesi Gabriellának, hogy a

101