Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7-8. szám - Tóth László: Kelet-Európa s a személyes sors szegén

lyamaink tíz-tíz lapszámából - különböző ürügyekkel-indokokkal - hetet-nyolcat följelentettek, besároztak, s tagadhatatlan jó szándékában megszeppent (vagy inkább megszeppentett?) főszerkesztőnknek szinte ingajáratban kellett közlekednie kicsinyke redakciónk és a magasságos pártközpont között. Különösen mi ketten - szerkesztőtársammal, barátommal: - Varga Imrével kezdtük nyögni a ránk nehezedő, egyre gyarapodó súlyokat, megtapasztalván, hogy következetes minőségigényünk és a körülményekhez képest is egyenesen tartam óhajtott derekunk valahogy szocialista hazánk boldog jövőjének szinte legnagyobb akadályává vált, s hirtelenjében az Irodalmi Szemléből való eltávolításunkat célzó, nem lankadó mesterkedések alanyaivá, célpontjaivá léptünk elő. A törülközőt először az 1979- ben már az adott helyzetből Magyarország irányába történő kifarolás lehetőségét kereső Varga Imre dobta be, majd az én cérnám is elszakadt.

És itt lépett be a képbe, ekkor bukkant fel életemben Hervay Gizella. A verseit persze, mint említettem, akkor már régóta, bátorító példákat, eligazító mintákat kereső ifjonci költői eszmélkedésem legkezdetétől ismertem; emlékezetem szerint már az 1968-as Tőmondatokja is megvolt egykori dunaszerdahelyi könyvtáramban, amely azonban valamelyik költözködésemnek, lakás- és otthonváltásomnak eshetett áldozatául. Pedig a Tőmondatokban Hervay már kezdte megtalálni később színtisztává nemesedett hangját, emberi szenvedései magas izzású kohójában edzett témáit, melyekhez elég tekervényes úton jutott el - 1963-as első verseskötetét, a Virág a végtelenbent később meg is tagadta -, ezzel kapcsolatban mondta egyszer egy vele készült beszélgetésben kissé lakonikusan, hogy előbb fedezték fel őt, mint ő saját magát). Ez első kötet jobbára még 1959-es keletű „építészeti", „lakótelep-építő" életképei, verses riportázsai, optimista helyzetjelentései, korlenyomatokként is érdektelen, iskolás/tanáros történelemidézései, derűskéi, lakótelep-perspektívái azonban valóban csak a kezdet énkeresését, lehetőségeinek az „Én sokáig csak azért írtam, / hogy helyem legyen a rendben..." jellegű felmérését jelentik (Vers a törvényekről) - monográfusa, Balázs Imre József szerint a narrátor „itt még túlságosan »benne van« a világban, amelyről mesél" -, képei nem többek készen kapott klisék „Zöld szomorúfűz alatt / barna ing rikít drótra terítve, I karjai zörögve szabdalják a szelet "-szerű ürespléhdoboz-csörömpölésénél (Családi ház), bár igaz, ugyanennek a rövidke, mindössze 11 soros csendélet-versnek az utolsó két sora váratlan komorságával át is színezi, drámaian át is hangolja a megelőzően elhangzottakat: „Egy csirke fittyedt nyakából / fáradtan szivárog a vér", amiben már később kibomló kivételes költői érzékenységének előjelét láthatjuk. De, noha már felvette első versválogatásába következő kötete, a már egy keserű, csalódott szerelem s a kiábrándult magány, illetve a belső szabadságteremtés igényének könyveként is olvasható 1966-os Reggeltől halálig egynémelyik opusát, még ebben a darabjában is gyakran követik hosszú nekifutásait rövidke ugrások, bár kétségtelen, hogy tekintete ebben már áthatóbb, szúrósabb, világa tragikus színekkel kezd megtelni, s gyakori üresjáratai közben már tömörítő erejére is egyre több példát találni, és világlátásának egyre feltűnőbb különvonásai is megmegmutatkoznak már (mint például a Vendéglőben című kis remekében). Imént említett, egyre tisztábban körvonalazódó szabadságigénye a megelőzők ellenvilágaként, ellenkönyveként is olvasható, az 1968-as Tőmondatokban viszont már

92