Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 7-8. szám - Tóth László: Kelet-Európa s a személyes sors szegén
összecserélhető halálok összecserélhető hitek rézgombjai összecserélhető népek belei összecserélhető szerelmek rúzsfoltjai összecserélhető kampók kiakasztott lódenkabátok a szélben... A vers valamikor 1979-ben, 1980 elején íródhatott, s módomban volt még kéziratban ismerni: Pozsonyban, az Irodalmi Szemle Mihálykapu utcai szerkesztőségében tette először ütött-kopott asztalomra Gizka, s én a közös életérzés másban való felismerésének rádöbbenésével olvastam akkor, hiszen az idő tájt már velem is hasonló kiábrándultságok íratták készülő Istentelen színjátékom verseit, melyek - Hervay Gizelláéval szinte szó szerinti megfelelésben - a „varia-bútor varia-öleb varia-ember" léttragikumát is megfogalmazó A vendégszoba című, illetve további két én-ontologikus opusomban sűrűsödtek össze az említett folyóirat 1980. januári számában. (De megtalálható mindkettőnknél az autonóm személyiséget, a kiteljesedni vágyó ént könyörtelenül felőrlő húsdaráló motívuma is; Hervaynál a Disznótor infernális megtorlás-motívumának kelléktárában, nálam pedig A doromboló húsdaráló szelíd ragadozójának: macskájának képében.) Többször és több helyütt elmondtam már - de megírták mások is (Tőzsér Árpád, Koncsol László, Grendel Lajos például) -, hogy ezeket Gustáv Husák elv- társék posztsztálinista Csehszlovákiájában természetesen nem lehetett megúszni: közlésükért a szolgalelkű pártoligarchák harmincezer koronás pénzbüntetést mértek az Irodalmi Szemlére, mely az ominózus opusokat közölte, s melynek az időben magam is szerkesztője voltam (ami nem csekély összeg volt az idő tájt, nekem például majd másfél éves fizetésemnek felelt meg), mely summa egy részének megfizetésére - a hasonló óvatlanságok későbbiekbeni elkövetését megelőzendő -, elrettentésül, főszerkesztőmet: Duba Gyulát kötelezték, engem pedig különböző feljelentéseket, kitiltásokat, zaklatásokat, létbizonytalanságokat hozó figyelmükkel tüntettek ki. A látszattal ellentétben azonban az e versközléseket követő elszámoltatásom nem ekkor kezdődött: én-ontológiám első darabjainak megjelenése csupán ürügyül szolgált Sárkány elvtársék ellenem irányuló mesterkedéseinek nyilvánossá tételéhez. (Bár tudom, elég ízléstelen család- és személynevekkel viccelődni, itt - a véletlen afféle groteszk-fanyar fintoraként - még a kiadó nem sokkal korábban a pártközpont kádereként hozzánk ejtőernyőztetett igazgatójának neve is jellemző. Egy házi használatú vicc ebből az időből: „Hallottad? Repülőteret építenek a Madách Kiadó tetején?" - kisded műhelyünk ugyanis a Mihálykapu utca 9. számú épületének legfelső emeletén helyezkedett el „???"; „Leszállópályát a sárkánynak.") A történet ugyanis még valamikor 1977-ben, 1978-ban kezdődött, amikor az 1968-as szovjet megszállás, illetve a társadalmi óramutatóknak az ötvenes évekhez való visszaigazítása után a szocialista Csehszlovákia lenini nemzetiségpolitikájának főkorifeusai elérkezettnek látták az időt, hogy az addig lényegében szabadon fejlődő csehszlovákiai magyar szellemi-társadalmi életen is csavarintsanak néhány nagyot. Mi ezt az Irodalmi Szemlében akkor s úgy kezdtük egyértelműen érzékelni, amikor is nevezett évfo91
