Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 7-8. szám - Tinkó Máté: Vera üzenete Borisznak
nak támaszkodva, ameddig a lábam bírta. S ha utána hazamentem, újra elölről kezdődött a kínlódás az ággyal, a padlóval, a székkel, vagy ha bementem a kávéházba, beszélnem s felelnem kellett, mikor meg sem hallottam úgyszólván, ha hozzám szóltak, s halálos kimerültségemben nem is értettem meg, hogy miről beszélnek. (így voltam „büszke", s ezért, szívem, volt az arcom mozdulatlan.)” A 'Várakozás' mint kulcsszó - a fiatal szerelmes, aki gyöngébb, hiszen ő már itt ül az asztalnál, voltaképp teljes jelenlétével várakozik, miközben emészti magát, eközben igyekszik kitölteni a még-és-már-nem jelenlévő Másikkal az emlékezetét, ezzel a végtelenségig fokozódó eredetiségre (eredeti gondolatokra, összbenyomásokra) téve szert. De a Távollevő még mindig nincsen itt, és garancia sincsen arra, hogy előbb-utóbb megérkezzék (ismeretlen okokból, ismeretlen időtartamig tart távolléte), s mivelhogy késik, a spekulatív találgatások felülkerekednek. Talán halott? A szorongás hiposztazációja végbemegy. Ahogy a leírás elején befogadta, úgy a végén kívül rekeszti a szubjektum az érzékszervi benyomásokat. Szorongásommal saját halálomat készítem elő. A citált szöveghely véleményem szerint hamisítatlan gondolati és formabravúr, átmenetileg kiemelve a levélszöveget a munkásmozgalmi partizánakciók kontextusából, már-már félve helyezem vissza eredeti helyére, eredeti szereplőihez kevéssé illő, elsőre hihetetlennek tűnő szólamaiba azt. Noha nyilvánvalóan elhagyhatatlan konfliktusforrás, miszerint a szerelmi szorongást az agitációs tevékenységét mániákus, aszketikus lendülettel folytató férfi partnere iránt mutatott hanyagsága váltja ki. A Befejezetlen mondat azért is méltán pályázik a magnum opus címre, hiszen a szerző írástechnikai felkészültségén túl a három- kötetes nagyregényben bebizonyítja, hogyan lehet a narrátor omnipotens tudását a kellő mértékben elosztani a regényfigurák között, mégpedig hogy a szereplők szájába adott nyelvi reflexiók sehol se okozzanak bántó diszkrepanciát. Bár a Felelet is megtartja a belső monológformát, de a tudatfolyam dinamikáját, ahol lehet, a közérthetőség oltárán áldozva megtöri, leegyszerűsíti az üzenetet, miközben mégis rendre a korábbi regények eljárástechnikájával jár el, amint a szerelmi diskurzusban elmerül. Déry kultúrpolitikailag szigorú felügyelet alatt tartott, négykötetesre tervezett eposza a második kötet megjelenése (1952) után abbamarad - talán épp a burjánzó, túlzottan a középpontba helyezett szerelemábrázolás olvasók és dogmatikus kritikusok felől tanúsított értetlenkedése folytán. De ez már tényleg egy más történet. 87
