Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7-8. szám - Ferdinandy György: A lányosajkú apát

Csak találgatni lehet, hogyan (milyen módszerekkel) fogja az Úr ezt a „nagy kulitengert" leapasztani.

Két megjegyzés: a későbbiekben kiderül, mit ért Örök Halmokon a költő. Érzékeny olvasó a Túró Rudi előképét is felfedezi ezeken az oldalakon. Az édességet, amit manapság már élvezettel szopogathat minden rút proletár gyerek.

*

Számtalan jel mutat arra, hogy P. Jeromos a száműzetés éveiben, a messzi idegenben is benne él kora nagy szellemi áramlataiban:

„Korunk lázaktól harmatos, vértől ázik / korunk sokat szaval, sokat sziporkázik / korunk üteme vadul vonagló ritmus, / ezer kérdés, ezer álom, ezer izmus..." (A mai kor balladája)

A magyar irodalom kincsestárából pedig bátran merít:

„játszótársam akarsz-e lenni?" - teszi fel a kérdést. (Üzenet a Hanságból) Egy bizonyos Valér bácsinak pedig: „Csüngtünk ajkán, / mint gyümölcs a fán..." (Missziós emlék)

„A feldobott kő visszahull a földre" - állapítja meg a „Parancsnoki hídon”. „Mert visszavonzza törhetetlen törvény." A természet törvényei már csak ilyenek.

Költőnk szerénységét nem kell bizonyítanunk. „Gyatra az én zümmögésem" - vallja a „Kisbogárka az én szívem". Szerencsére „jó Istennek mégis tetszik, I ott fent dalként értékelik...".

Persze, néha még a legnagyobbak is elbizonytalanodnak:

„Leütötték egyik lovamat, három parasztot" - sorolja a „Hárman sakkoznak":

„Partnerem / óriási támadást csoportosít ellenem, / érzem: valahol elhibáztam."

Mégis, csak azért is:

„...nagy, lendületes csatákban, t kőszál gyanánt, töretlen gerinccel álltam / koszorúmat remegve fonta / és csókkal tette Isten homlokomra! (Törpe és az óriás)

Remegve! A konklúzió szerény, de öntudatos:

„Csak levél voltam, s nem virág a faágon." (Merengés)

Meglehet, ajánlott levél.

XP. Fenyvessy ihletője, mint látjuk, a tárgyát kereső, égető, perzselő szeretet. „Költői programom az aranyszív!" Ez a szeretet-tézis, jóság-szintézis azonban nem egykönnyen talál magának terepet. „Gyönyörű legenda - rózsalugas verenda" marad, ha tárgyát nem leli.

Az ellentmondás - úgy tűnik — feloldhatatlan. Mert az élet „rút, csúnya hullaarc, ha nem folyik a testvágyak ellen a harc" (A reflektorok visszanéznek).

„És nekem" - így a költő:

„Kékszemű leányszemek reflektorozzák végig az utamat / kutatják, mily intenzitású bennem az akarat?" (Kékszemű nefelejtsek).

A szerzetes pedig, tudjuk, „keresztre feszíti önmagát". A szegénység és az engedelmesség fogadalmához a Szent Tisztaság társul, a legnehezebb, „hiszen friss húsba vág." (Három szeg).

Az erőt könyörgő költemények hosszú sorát ihleti ez a reménytelen küzdelem. „Fehér, misztikus éjtszakákon" fohászkodik az Isten-emberhez:

82