Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 7-8. szám - Ferdinandy György: A lányosajkú apát
Csak találgatni lehet, hogyan (milyen módszerekkel) fogja az Úr ezt a „nagy kulitengert" leapasztani. Két megjegyzés: a későbbiekben kiderül, mit ért Örök Halmokon a költő. Érzékeny olvasó a Túró Rudi előképét is felfedezi ezeken az oldalakon. Az édességet, amit manapság már élvezettel szopogathat minden rút proletár gyerek. * Számtalan jel mutat arra, hogy P. Jeromos a száműzetés éveiben, a messzi idegenben is benne él kora nagy szellemi áramlataiban: „Korunk lázaktól harmatos, vértől ázik / korunk sokat szaval, sokat sziporkázik / korunk üteme vadul vonagló ritmus, / ezer kérdés, ezer álom, ezer izmus..." (A mai kor balladája) A magyar irodalom kincsestárából pedig bátran merít: „játszótársam akarsz-e lenni?" - teszi fel a kérdést. (Üzenet a Hanságból) Egy bizonyos Valér bácsinak pedig: „Csüngtünk ajkán, / mint gyümölcs a fán..." (Missziós emlék) „A feldobott kő visszahull a földre" - állapítja meg a „Parancsnoki hídon”. „Mert visszavonzza törhetetlen törvény." A természet törvényei már csak ilyenek. Költőnk szerénységét nem kell bizonyítanunk. „Gyatra az én zümmögésem" - vallja a „Kisbogárka az én szívem". Szerencsére „jó Istennek mégis tetszik, I ott fent dalként értékelik...". Persze, néha még a legnagyobbak is elbizonytalanodnak: „Leütötték egyik lovamat, három parasztot" - sorolja a „Hárman sakkoznak": „Partnerem / óriási támadást csoportosít ellenem, / érzem: valahol elhibáztam." Mégis, csak azért is: „...nagy, lendületes csatákban, t kőszál gyanánt, töretlen gerinccel álltam / koszorúmat remegve fonta / és csókkal tette Isten homlokomra! (Törpe és az óriás) Remegve! A konklúzió szerény, de öntudatos: „Csak levél voltam, s nem virág a faágon." (Merengés) Meglehet, ajánlott levél. XP. Fenyvessy ihletője, mint látjuk, a tárgyát kereső, égető, perzselő szeretet. „Költői programom az aranyszív!" Ez a szeretet-tézis, jóság-szintézis azonban nem egykönnyen talál magának terepet. „Gyönyörű legenda - rózsalugas verenda" marad, ha tárgyát nem leli. Az ellentmondás - úgy tűnik — feloldhatatlan. Mert az élet „rút, csúnya hullaarc, ha nem folyik a testvágyak ellen a harc" (A reflektorok visszanéznek). „És nekem" - így a költő: „Kékszemű leányszemek reflektorozzák végig az utamat / kutatják, mily intenzitású bennem az akarat?" (Kékszemű nefelejtsek). A szerzetes pedig, tudjuk, „keresztre feszíti önmagát". A szegénység és az engedelmesség fogadalmához a Szent Tisztaság társul, a legnehezebb, „hiszen friss húsba vág." (Három szeg). Az erőt könyörgő költemények hosszú sorát ihleti ez a reménytelen küzdelem. „Fehér, misztikus éjtszakákon" fohászkodik az Isten-emberhez: 82