Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 7-8. szám - Jász Attila: Magány, derű, iránytű
de rajta pont Hamvas segített még időben. Elkezdte olvasni szisztematikusan a mesterien összeállított lista műveit. Szépen sorban. Ám soha nem ért a végére. Ugyanis a frissen kötött barátságok, az éppen olvasott könyvek szerzői újabbakat ajánlottak, ami tőlük is roppant hitelesnek és fontosnak tűnt. Két újabb szellemi barátságot is kötött akkoriban, meghatározót, két fiatalemberrel, akik épp egy Hamvas-különszámot állítottak össze az Életünk folyóiratnál 1987-ben. így indult a Hamvas-reneszánsz. És éppen akkor adták ki a Karnevált is először. Egészen hihetetlennek tűnik innen nézve. Az időn túlról. Mégis, már akkor radikálisan meghatározta ez a szellemiség Csendes Toll hozzáállását a dolgokhoz. Az élethez feltétlenül, de az irodalomhoz is. Mindig többet akart, mint puszta szöveget vagy irodalmat csinálni. Művelni akár kertként, mert: „Büntetlenül nem lehet keveset akarni”7 Nem bizony. Ezt biztosan megértette CsT egy életre. Ahogy azt is, mit kell látni az irodalomban. „Az egész irodalom olyan, mintha valaki kulcslyukon nézne he a nászutasok szobájába." Nnna. kert Valamikor Hamvaséhoz hasonló életkörülmények között élt Csendes Toll, ha nem is inotai raktárosként, de az inotai erőmű melletti Bakonyalján, egy kis faluban. Egyszemélyes kultúrmindenesként. A Bakony maga és Hamvas Bakony- esszéje egyszerre költözött be CsT életébe. Húzta kifelé a könyvcímeket Hamvas listájáról, jegyzetelt és írogatott. Talán az első nagy Hamvas-élménye Csendes Tolinak mégis a Hüperion-levelek hozzáférhető néhány részlete volt. Nyilván ő is hasonló görögségimádatban fürdött, lubickolt, korábban Hamvas fertőzésétől mentesen. Nem úgy persze, Kerényitől és a görög mitológiától. Természetes következményként a kertmetafora és a kertben létezés méltósága is megérintette. Csendes Toll végül hazaköltözött a Bakonyból a vizek és fák városába, megörökölte anyja kültelki kertjét, és elkezdte megvalósítani az ideát. Az elképzelt kertet, a paradicsomot, ha nem is vallotta be magának. Rengeteget dolgozott, rendbe tette a kisházat, metszett, kaszált, ültetett, de nem sikerült, valahogy nem akart sikerülni. Pedig valójában maga volt a paradicsom a kert legelső, elvadult állapotában is. Igaz, kiűzetés utáni, de gyönyörű, ha meglátod benne a lehetőséget, a szépséget. CsT nem látta, csak a rengeteg belefektetett munkát. Végül eladta, és utána jött rá, mi volt a baj. A görcsös, erőn túli akarás. Nem tudta szemlélve élvezni a földi kertet, őrült, megvalósíthatatlan ideát kergetett. Semmit nem értett és tanult Hamvas Bélától, semmit. Nem tudta élvezni a fák lombja közül lassan átszüremlő pillanatokat. Pedig ő világosan fogalmazott: „Nincsenek céljaim, s ezért a jövő nem érdekel. A világ van és én vagyok. Nem elég?" Dehogynem. Csak ehhez is meg kell érni, mint a gyümölcsnek a fán. napfény Szikráznak a napsugarak, az év legsötétebb napja lesz. December 21-e. Az év napjai közül ebben foglalja el a legnagyobb helyet a sötétség. A mára jutó levélben Hamvas a nyárról ír Csendes Tolinak. „Amíg lehet gyümölcsön élek. Nem elvből. Nincsenek elveim." Hát igen, ilyeneket csak nyáron gondol az ember. Csendes Toll fekve ül a december végi kanapén és Hamvas szövegeivel gyógyítja magát. Lelkét, szellemét, no meg az új térdét. És gyógyul, érzi a napfényt, amiről Hamvas ír, egészen meglepő és személyes módon. „Egyszer a tenger mellett egy 73
