Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7-8. szám - Háy János: Vádirat

Szabó Luca is írhatta volna. A kizárólagosságra és birtoklásra törekvő szerelemnek ez egy általános férfira és nőre egyaránt vonatkozó dokumentuma.

Amint fentebb említettem, a kor rezonőre volt, nem kerülhette el, hogy verseibe beszüremkedjenek a divatos filozófiák, néhány költeménye nem más, mint a kor bölcseleti anyagának megzenésítése, az egyén, a tömeg, a magány, az elidegenedettség gondolatisága irányítja a verseket. S persze elkerülhetetlen, hogy Nietzsche és Russel mellett a Kelet az idő tájt divatos eszméi is feltűnjenek. Számtalan versében áttételesen, másokban konkrétan is megjelenik a misztikus világ. Bár már Csokonainál találhatunk a lélekvándorlásra utaló verseket, ilyen egyértelműen tematizálva a keleti gondolat a magyar költészetben Szabó Lőrincnél jelenik meg először. Tao te king, Rigvéda, Szun Vu Kung lázadása, sorolni lehet a verseket, amelyek közül a Dsuang Dszi álma, ez a Csuang-ce-től vett példázat a mai napig a vádlott legnépszerűbb versei közé tartozik. Itt kell megjegyezni, hogy bármennyire is rossz véleménnyel vagyunk a Különbéke kötet alaptónusáról, a kötet számtalan darabja divatvers lett már a saját korában is. A tizen- és huszonévesek, köztük a vádirat szerzője, amikor még tizenéves volt, a saját világfájdalmuk lenyomatát találják meg az érzelgősségtől sem megrettenő, borongós versekben. A „Ha tudtam volna régen, amit / ma már tudok, t ha tudtam volna, hogy az élet / milyen mocsok, / / nem fiityörésznék most az uccán / ilyen vígan: / valószínűleg felkötöttem / volna magam," a címadó vers első négy sora, egy tizenöt évesnek olyan mértékben szent szöveg, mint a katolikus papoknak a Biblia. Ez tökéletesen kifejezi, hogy mit érez, holott számára annak, hogy régen, semmi értelme nincs, hisz ő épp csak most van, régen nem volt. Helyesebben, régen gyerek volt, akinek kompakt és megbontatlan a világ. Ám az élet milyen mocsok, meg a felkötöttem volna magam önsajnáló otthonossága feledteti, hogy a verset egy harmincas évei végén járó, számukra már öreg férfi írja. A Különbéke kötet kicsit taknyos világfájdalma olyannyira megtalálta a közönségét, hogy a mai napig se szeri, se száma az utánzóknak. A Különbéke-epigonok felzárkóztak a Petőfi-epigonok mellé.

A fentebb leírtak alapján a vádlott életútja felfogható a kielégíthetetlen becsvágy történeteként. Minden kevés, örökös a panasz, holott egész fiatal korától sorban állnak a segíteni akarók. Ki a nyaralóját ajánlja fel, ki a lakását, ki ingyenes külföldi úthoz, ki jól fizető munkához juttatja. A tehetségétől való elragadtatott- ság támogatókat toboroz. Ám a vádlottnak ez mind nem elég. Örökösen pénzgondokkal küzd, legalábbis ez olvasható ki a versekből, a napi robot kiszolgáltatottjának tartja magát. Miért is kell neki állandóan munkát vállalnia, panaszolja, amikor ilyen remek verseket ír. Mélységesen meg van bántódva, hogy a verseiért nem tartja el a nemzet. Ő a szívét adja, de a hálátlan nemzet még a bukszáját sem hajlandó kinyitni. Ezen kesereg, holott senki nem keresett ennyi pénzt a pénztelenség fölötti siránkozással, mint ő. Még a panaszkodás is pénzt hoz a konyhára, pénzt és együttérzőket. És kinek jutott több abban a korban? Polgári otthon, nyaralások, egészségügyi kúrák, utazások. Számításaim szerint a bevétele több volt, mint elég. De akkor mire ment el az a sok pénz? A nőkre? Vagy a rendszeresen fogyasztott bódító szerekre? Erre is, arra is? Vagy a panasz csak a kielégíthetetlen becsvágy terméke volt? E sorok írója az utóbbi feltételezést tartja helytállónak, bár állítását bizonyítani nem tudja.

69