Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 7-8. szám - Háy János: Vádirat
megjön a kedve a versírásra, a naplót azonnal elhagyja, olyan ezekkel a mellék- termékekkel, amelyek a vádirat számára bizonyító erővel bírnak, mint a nőkkel, ha feltűnik egy fontosabb darab, már vált is. A Tücsökzene, aminek a címe egyáltalán nem vonzó, kicsit negédes és modoros, jelen vádirat szerzője épp a cím miatt sokáig el sem tudta olvasni, de ez a nem annyira jó című kötet valójában mégiscsak bokrétája az életműnek. Az életrajzhoz kötött, laza szerkezetű, de mégis lineáris verses regény újra elénk állít egy olyan versént, akivel szívesen bóklászunk a múlt útjain. Ott a gyerekkor, apa, anya, rokonok, s a vidéki helyszínek, ízek és aromák, aztán a Budapestre költözés, szerelmek és irodalom, s persze, ott van a világnéző gondolkodó, akinek finom észrevételei, az életben való működése egyszerűen magával ragadó. A laza jambusokba szőtt, néhol hanyagul rímelő versek olyan kompakt költői világot építenek fel, amilyenre a magyar költészetben még nem volt példa, aminek érzéki nyelvébe belehelyezkedni igazán olvasói öröm. A versek hőse felhagy a korábban annyira elharapózott panaszkodással, az önfelmentéssel és önsajnálattal, elmarad a világgyűlölet és a cinizmus. Megint fogható. A világleírás visszatér ahhoz a realista ábrázoláshoz, ami a kezdő költőt is annyira szeret- hetővé tette. Realista, itt-ott az objektivitásra hajazó költészet ez. Mélyportrék, helyzetelemzések és -bemutatások. Hasonló aspirációval születik a 26. év is, ahol a vádlott annak a 25 évnyi szerelemnek állít emléket, amit Erzsikével élt meg, bár mintha a szerelem története korántsem bírna olyan kohéziós erővel, mint az életrajz eseménysora. Akkor kezdi, amikor még Erzsiké él, de a versek többsége már az öngyilkosság után születik. Felfoghatatlan ez a huszonöt éven átívelő szerelmi háromszög, ami mellé alkalmilag számtalan újabb szög illeszkedik. Szenvedések és örömök, kínlódások és kínzások története, amelyről jelen vádirat szerzője nem számolhat be jó szívvel. A vádlott szerelmi ügyei finoman szólva nem vették figyelembe a másik oldalon lévőket, magukat a nőket. Szerencséje, hogy a feleség öngyilkossága nem lett eredményes, így tudottan csak egy nő halála terheli a lelkét. Igaz, a vádlott ennek a terhét sem vette magára, az esetről írott, az esetet elmagyarázó levelekben még véletlenül sem vetődik fel a saját felelősség kérdése. De hiába próbálja kimagyarázni az ösztönökkel, a testi kényszerrel ezt a pusztítást, amit véghezvitt a szeretői özönével. Nincs olyan mentség, ami az efféle működést elfogadhatóvá tenné. A homlokától lefelé vezérelte minden, s ezt próbálta kompenzálni az állandó agyalással, a világhoz való bölcseleti hozzáállással. Mintha neki az agy, a gondolkodás annyira fontos lenne, holott a sok okoskodás sem szólt másról, mint a testi érintkezések közötti szünetek kitöltéséről. A test kiszolgáltatottja volt, a semmiért akart mindent, mint írja az elhíresült versben. Abban a versben, amit manapság szokás a férfi sovinizmus legpregnánsabb kinyilatkozásának tekinteni. Ám e vádat jelen sorok szerzője kénytelen ejteni, hisz a versben semmi utalás nincs a szerző nemi identitásán túl, hogy férfi versről volna szó. A vádlottat az életben annyian megvédték és felmentették bűnei alól, ez esetben még a magyar nyelv is a védelem mellé áll, hisz nem kell a szereplőket nemileg megkülönböztetni, mint más nyelvekben. A fent említett költeményt, ami minden bizonnyal a magyar költészet egyik legnépszerűbb szerelmes verse, akár 68
