Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7-8. szám - Bozók Ferenc: Rideg Sándor karizmája

hinni tud, s amit apám mesélt, maga is szentül hitte." Mennyire jellemző példának okáért Rideg Sándor saját gyermekéveit idéző novellája, a Magunk szegénysége, a történet kisfiú hősének, a kis koldusnak életrevalósága és talpraesettsége. Engedtessék meg itt egy rövid szubjektív kiszólás, egy saját gyermekkori emlékem megidézése. Jómagam falusi környezetből, a Mátra lábánál fekvő Domoszlóról származom. A szüleimmel szedtük a málnát a nyári szünetben, hajnaltól estig, sötétedésig. Amikor átvették a felvásárlók a rengeteg málnát, nagyon kevés pénzt adtak érte. Megkérdeztem apámat, megéri-e ez nekünk így, ha beszámítjuk a benzinköltséget, a munkadíjunkat, a permetezés, földművelés és egyéb munkálataink költségeit. Apám azt mondta, hogy ne számoljuk ezt, mert akkor még jó, ha nem negatív a napi mérlegünk. De nekünk akkor is dolgoznunk kell, ha ebben nem sok hasznunk van. Mert az embernek dolgozni kell. Rideg Sándor így ír a Magunk szegénységében: „Az én szüleim igazi szegény emberek voltak, akik dolgoztak anélkül, hogy ebből valami különösebb hasznuk lett volna.” A Tűzpróba című regény olyan kiváló szociografikus önéletrajzi regény és olyan kiváló falurajz, hogy méltó társa Illyés Gyula, Szabó Zoltán, Szabó Pál, Veres Péter, Darvas József és mások hasonló tematikájú, de Rideg regényénél lényegesen közismertebb munkáinak. A Tűzpróba ugyan nem érte el az Indul a bakterház népszerűségét, de tematikában és színvonalban annak méltó társa. A felelőtlen csibész kamaszt felnőtté avató próbatételek szerepe is megvan mindkét regényben. Az Indul a bakterházban ez a tehénpásztorság, a Tűzpróba ban a béressors. Amikor béresként dolgozott, ezt a dalocskát énekelgette magában:

„Nincs szebb madár a pípesnél,

Nincs szegényebb a béresnél.

Akármerről fúj a szellő hideg a,

A gróf úr béresének nincsen szűre, fázik a."

A „bendegúzos kutyaütőség" , hetykeség és pajkos vásottság a felnőtt Rideg Sándorban is megmaradt. Erről tanúskodik Devecseri Gábor a már említett Lágymányosi istenek címmel összegyűjtött tanulmánykötetében a Rideg Sándorról írott tanulmányában, melynek a Lassan, gőgösen címet adta. Kiválóan megvilágítja ezt az anekdota, melyben Monáth Márta (Devecseri szomszédnője) panaszkodik Rideg Sándor antiszociális viselkedéséről: „Márta nem hagyta magát. - És azt is mondják, hogy a festő, aki önnel egy házban lakik, bepanaszolta, mert le tetszett vizelni a szilvafáit. Sándor felháborodott. - Előszöris - mondta sértett s királyi arccal - én a saját verandámon huggyozom. Ha annak a festőnek nem tetszik, vigye el alóla a szilvafáit." Ne feledkezzünk persze el a Daruszegi vasárnapokról sem, annak lazán egymásba kapcsolódó novelláiban is ez a sajátos tematika és epikus hang jelenik meg. Az imént említett szociografikus írók inkább egy nemzedékkel megelőzik Rideg Sándort, engedtessék meg, hogy végezetül egy igazi kortársat is említsek, a ma már szinte teljesen elfeledett Kamjén Istvánt (1907-1976), akinek alkalmi munkásokról és kubikusokról szóló írásai sok rokonságot mutatnak Rideg epikai megszólalásmódjával. Talán Rideg Sándor után az ő könyveit is leporolhatnánk. De addig még Rideg Sándort is újra fel kell fedeznünk.

63