Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 7-8. szám - Bozók Ferenc: Rideg Sándor karizmája
- tiszt elvezetett bennünket a tábori konyhába. Nagy üstökben Totyogott a menázsi. Rideg némi csalódással vette tudomásul, hogy nem babgulyást, még csak nem is gulyást, hanem lebbencslevest és rizses húst kapunk ebédre. Összevonta szemöldökét.- A katonának gulyás dukál. A jó gulyásban minden van, ami erőt ád, azonfelül ízletes. Ámde a babgulyás még a gulyásnál is előbbre való eledel. Jó gulyást, meg babgulyást csak a hadsereg szakácsai készítenek, mivel a marha minden porcikáját belefőzik az ételbe." Mintha afféle „paraszt Krúdy" mesélné a fenti adomát. Mesélőkedvére jellemző továbbá, hogy magában a mese műfajában is kipróbálta magát, erről tanúskodik például A szegény ember és az ördög című meséje. Rideg Sándor a régmúlt idők népi mesélőinek 20. századi utódja, aki köré a tűz mellett vagy a kukoricafosztáskor odagyűlt a lokális közösség és hallgatta a paraszti, iskolázatlan, de elképesztően tehetséges történeteket, ahol a történetmondásban a verbális hagyomány és a mesélő aktuális fantáziája keveredett. Rideg Sándor nemcsak a kihallgatótiszt előtt, de például kiskatonák előtt is bizonyította verbális előadói zsenialitását. Devecseri Gábor a Lágymányosi istenekben megjegyzi, hogy egy alkalommal kiskatonákhoz hívták Rideg Sándort, népművelő szándékkal, afféle író-olvasó találkozóra. A kiskatonák ezt elég durcásan vették tudomásul, mert ez a nem túl izgalmasnak ígérkező program a kimenőjük rovására ment. De amikor elkezdte felolvasni nekik A tükrösszívű huszárt, nagyon magával ragadta hallgatóságát. Ezek a bakának besorozott egyszerű parasztfiúk lelkesen hallgatták. így ír erről Devecseri: „Mert soha olyan átváltozást! A tükrösszívű huszárt olvasta fel. Már a harmadik mondatnál, már a másodiknál olvadt le az arcokról a jégkéreg, olvadtak szét az arcok maguk is, szaladtak fülig a szájak, lett végül a jégdermedésből tavaszi áradás. (...) Hallgatták volna három nap, három éjen át." Ez a mesélőkedv és anekdotázó hajlam, amely permanensen jelen van minden regényében és elbeszélésében, szinte mindig valamiféle példabeszéd igyekszik lenni. Példabeszéd a mélyszegénység és küzdelmes emberi élet közepette is a derű és a morális lábon maradás követelményéről, még akkor is, ha a cselédházakban a világosság hívatlan vendég. Alapélménye az ember ösztönös és kamaszos lázadása az embertelen, testet és lelket nyomorító sors ellen. Életében először ösztönösen, majd a felnőttkorba érve egyre tudatosabban jelenik meg a parasztfiú szellemi felemelkedésének az a vágya, melyet sokan megírtak már a magyar irodalomban, például Ady Endre A Hortobágy poétája című versben vagy Csokonai Vitéz Mihály a jövendölés az első oskoláról a Somogybán című versében is, melyben Rideghez hasonló társadalomkritikával Csokonai is rákérdez a felelősökre: „Hát, múzsáknak szentelt Kies tartomány! íly számkivetve volt Nálad minden tudomány? Hát csak sertést nevelt-é Itt a makk s haraszt? Hát csak kanásznak termett A somogysági paraszt? Istenem! 61
