Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 7-8. szám - Grendel Lajos: Néhány gondolat...
élni még nehezebb, mint Európában. Az utolsó garasig kifosztják a szerencsétlen, tökfilkó európai utast, aztán szabadon engedik őt. Remenyikben az a nagyszerű, mint minden valamirevaló íróban, hogy nem mondja ki a sztorit, hanem csak sejteti. És annyiban részben kafkai a regény is ez, hogy egy naiv, és ennélfogva kiszolgáltatott egyén hiábavaló küzdelmét mutatja be egy maffiaszerű tömörüléssel, de mondhatnánk úgy is, hogy az állammal. Az olvasó csak utólag döbben rá, hogy rászedték, és örül neki, hogy nem úgy járt, mint a szerencsétlen holland. A Pernambucói éjszaka új irányt szab a Remenyik-életműnek, mely igazából az Élők és holtakban teljesedik ki. A második világháború utáni regényirodalom egyik kincse az Élők és holtak, megismételhetetlen mű, egyszerűen nem igaz, hogy olyan kevesen ismerik. Úgy is mondhatnánk, hogy az ember széthasadt- ságának a regénye, az örök illúzióé, hogy a széthasadtságot egyszer, valamilyen magasztos pillanatban, meg lehet haladni. Remenyik inkább pesszimista, mint optimista. Van Buren hajóskapitány otthon, Hollandiában példás állampolgár, és jó barátja Bergen Fülöpnek. Egészen addig, amíg meg nem hal. Halála után jön rá Bergen, hogy egész életében becsapott volt. Hogy Van Buren nem az a példás polgár, mint hitte volt. Hollandia otthona volt, amolyan kikötő Van Buren életében, de mivel hajóskapitány volt, így élete során az egész világot többször is körülhajózta. Most, a halála után föllebbent a titok Van Buren életéről. Például négy özvegyet hagyott maga után, akik nem is tudtak egymásról. Külön életet élt a norvég nővel, külön életet élt Barcelonában, a Dél-afrikai Köztársaságban és Görögországban, méghozzá egy időben. Az egyiket kifosztja és bolondokházába csukatja, a másikkal „jellemes" és erkölcscsősz, a harmadikkal mazochista, a negyedikkel boldog és önzetlen kapcsolatot létesít, amíg meg nem hal. Ugyanaz az ember négyféle életet próbál ki, és egyikkel sem elégedett. Ugyanaz az ember négyfelé hasadt, és csak így tud élni, sehogy másképp. A csöndes hollandiai polgár valójában egy szörnyeteg, de egyben pipogya fráter is, és úgy tud szeretni, ahogy Rómeó. Melyik az igazi Van Buren. Mert a békés polgár csak jelmez, amivel megtéveszti még a legjobb barátját is. Remenyik, nagyon helyesen, nem ad választ. Az Élők és holtak utószavában írja: „hogy abból a végtelen rezervoából, ami az emberi lélek, minden környezet, minden helyszín és minden ember más és más magatartást, érzelmeket és indulatokat hoz a napvilágra..." Nos, az Élők és holtak lélektani regény, a maga sajátos vonalvezetésével. Átlátszó szimbolikája ellenére is bonyolultabb és úttörőbb vállalkozás, mint a legtöbb lélektani regény a magyar irodalomban. Úttörőbb vállalkozás a ráció és az irracionalitás metszéspontjában. Csak Füst Milántól a Feleségem történetét helyezhetnénk fölébe, de a Feleségem története is sok évtizedes, lassú küzdelem után vált az újkori magyar lélektani regény mintájává. A Feleségem története és az Élők és holtak, bármennyire is különbözőek az írói felfogások és a cselekmény menete egymástól, egy ponton találkoznak. Nem magyarok a főhősök (!), és mindkettőnek a hőse hajóskapitány. Ráadásul mindkettő a rációtól az irracionalizmus területére megy át — részben okkal. Störr kapitány és az „erkölcsfenomén" Buren még rokonságban is vannak egy rövid ideig. Ugyanazt keresik, holott békés nyárspolgárok is lehetnének. Ugyanazt a titkot, ami illúzió? Az egyiket a nem minden alapot nélkülöző féltékenység 56
