Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 7-8. szám - Grendel Lajos: Néhány gondolat...
Grendel Lajos Néhány gondolat... Remenyik Zsigmond: Pernambucói éjszaka; Élők és holtak Remenyik Zsigmond a legpechesebb magyar író a huszadik században, holott az egyik legünnepeltebb író lehetett volna. Négy-öt elsőrangú műve van, a jó közönség megnyalhatná mind a tíz ujját, de a magyar közönség, irtó ciki bevallani, nem jó közönség. Már évtizedek óta híre-hamva sincs, már nem is tudják, hogy író volt. Monográfusa, E. Nagy Sándor írja: „Kevés magyar írónak vagyunk annyira adósai, mint Remenyik Zsigmondnak, akinek életművében máig felfejtetlen értékek rejlenek.” No, most már ketten vagyunk, E. Nagy Sándor és én. Én is azt vallom, hogy számos feledhetetlen értékkel bír. De a huszadik századnak nemcsak a magyar történelme skizofrén, hanem részben az irodalma is, főként a regényirodalma. E. Nagy Sándor monográfiája 1973-ban jelent meg - meglehetősen visszhangtalanul. Több mint negyven éve. Újra fölfedeztünk egy nagy írót? Meglehet, de nem igaz. Negyven év telt el azóta, és a Remenyik Zsigmond körüli csönd még a korábbiaknál is nagyobb. Vajon mi lehet az oka ennek, azonkívül, hogy a magyar olvasó nem a legjobb közönség? Négy elsőrangú művet említenék a meglehetősen szapora Remenyik-művek közül, de lehet, hogy több is van. A Bűntudat szociográfia 1937-ben jelent meg, és meglehetős visszhangot keltett, de mára inkább izgalmas könyv a lezárt múltról. A Pernambucói éjszaka, véleményem szerint, az első nagy mű, 1944-ben jelent meg. Elfeledték. Igaz, 1944-ben mások voltak a problémák, semhogy egy regény jó-e vagy nem jó. Aztán 1948-ban megjelent a fő műve, az Élők és holtak. Hát, mi tagadás, szerencsétlenül választotta meg a remekműveit! Éppen elkezdődött a sematizmusnak keresztelt irodalomüldözés Magyarországon, mi sem természetesebb, hogy sietve elfelejtették. Aztán 1955-ben a Por és hamu, egy remek szociográfiába oltott nagyregény, az ötvenes években az Iskola a határon mellett az egyetlen regény, ami szóba jöhetett volna. Az 1956-os forradalom után elfelejtődött. Micsoda közönség az, amelyik ilyen könnyen elfelejt! Vagy az irodalomtörténet is ludas ebben a nagy elfeledettségben? Nos, Remenyik Zsigmondnak kétségkívül pechje is volt, ezt azért el kell ismerni. Először is dzsentri volt, de nem tartozott sem a népiekhez, még az urbánusokhoz úgy-ahogy, de igazából sehogyan sem. Még úgy sem, ahogy Ottlik, Mándy vagy Mészöly. Ottlik és Mándy a Nyugat harmadik és negyedik nemzedékéhez tartozott, Mészöly pedig ötvenéves korára szívós harccal bekerült az „első 54
