Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 7-8. szám - Tandori Dezső: „A pusztuláspontok”
Kispárnát kér, szorítsák a fejére. J. A. akkor látja utoljára. Rigóbúcsút visszhangzik a medence vén park szívében, hol nem jár a fény, mintha egyszer fürödtünk volna benne, ilyen lilás homályban, te meg én, mikor a hold kerek volt, mint a lencse. A ritkított, kipusztult temetőre alkonyfény hullik át a lombokon... O, és alkalmasint több infarktus. Ld. mindjárt, orvosi csüggedések... Alig- remények. Minden három pont itt: pusztuláspontok... Másnap hajnalban J. A. megtudja telefonon, hogy... In memóriám D. Kosztolányi az ajánlás. Olvassuk el az egész verset! Magunkban. ■ ■■Nagy ravatal a farkasréti hegyhát; kopog esernyőnk ázott sátora... S aztán... a gyertyák és a mécsek lassan leégnek és elalszanak; nem bírnák ezt a rettentő sötétet... Már nem, jaj, nem akart volna meghalni. Élni akart volna. Bekövetkezett a vég. * * * így, lerövidítve, talán kevesebb borzalmat adok vissza a konkrétumokból, de adok-kapok alapon: még szörnyűségesebb a gyorsaság, a pergőképek, de mintha kimerevítve állnának. Aztán szerelmesével jár-kel, megállnak Kosztolányi egykori háza előtt, Jékely felkiált: ő jár akkor háza körül... ...benyit, bemegy, asztalhoz ül... ... de sosem ír többé, ó, sose fordít. ' 1937 A legszebb sorok a fordításról, amióta a világ! 48
