Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7-8. szám - Tandori Dezső: „A pusztuláspontok”

Magamról: ...s talán csodás pillanatban vették észre vérképem hirtelen támadt botrányát: trombocitahiány, de vészes! Nem lesz műtét! Maradok katéteren! Pokol! Pusztulás! De volt mód.- Jékely? A nem is mindig csak teljesen laikus, sőt, néha kórházpletykai vélekedés - nem klinikámról, nem az Irgalmasokból, de a szakmából is így -: „elvérzett".

„A halál oka: teljes szívizomelhalás." NOS.

S erre utaltam: Jékely súlyos gyerekkori szívakármiben szenvedett. S ily reménytelen erekkel és „géppel" - szív - 50 évet élhetett volna maximum. 69-et élt. Kímélő életmódot folytatott, mondják. Na ja.

Felfogásom szerint a Szentlélek akarta így. (Bár a Szentlélekről nekem semmit sem szabad...)

Anyjának hangját hallja messzi éjszakán

Mért a panasz

a pálmas tengereknél?

mér nem vagy az,

mikor olyan boldog fiú lehetnél Aludj, fiam,

itthon mindenki jól van.

Ma biztosan

találkozunk éjfélkor fent a holdban.

1937

S telt a tömérdek idő, telik a még ki tudja, mennyi. Az idő: az óra? az óta? A meddő, a meddig? S nem meddő, gyötrő? Is-is: kínja-rímes. Is-isten?

Magam: örök rettegésben. Napra nap élek. Sőt, én mindennap elsősorban ezt élem.

Mi lesz.

„Folyik, na." Ezt mondta áldott professzorom. A kedves Miklós urat, „tartófőorvosomat" másfél éve egyfolytában föl kellene hívnom. Kontroll. Most már tényleg fel kell, most aztán már tényleg.

Ezzel nem fejezhetem be a könyvet.

Összefoglalóval se.

Hogy:

„Pusztuláspontjaim..."

Járás szinte nulla. Külsőt nem tartok, külsőm se tart engem. Sok fulladás. Fejfájások sora!

Gyengeség az elbillenésig.

Semmi hajlongás, erőkifejtés. Kapcsolattartás minimuma.

Kevés akarás. Fogaim botránya.

49