Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7-8. szám - Tandori Dezső: „A pusztuláspontok”

Tandori Dezső

„A pusztuláspontok"

Egy könyvből

Ha Kosztolányinál a „hogyan pusztulunk el?" esetesélyeit kerestem, és ha Kosztolányiné közelképsorozata nem lett volna - gyötrelemre - elég, jött Nemes Nagy Ágnes egyik legjobb prózadarabja, a szegény Dide úrról, s bár említettem már, hadd idézzem itt rövidke egészében, már csak azért is, mert céljaimnak megfelelő átkötést jelent a Rilke-előhívás. E könyvemben véletlenül se jutott eszembe önéletrajzot adni, „legfontosabb" tematikus életeseményeimet előszámlálni, s lehet, említés esett már róla, hogyan hallgathattam 18 éves kutyakölyök- korom minden szent áhítatával Ottlik Géza társaságában tanárom, N. N. Á. friss Rilke-fordításainak felolvasását a Kékgolyó utcai lakásban, s hogy ah, hahaha, jaj, Ottliknak előtte még a létezéséről sem tudtam, jó, de alig egy év múlva már - Hajnali háztetők - alapolvasmányom, egzisztencialitásként létezésrészem stb., tehát ha pusztuláspontsor kellett, ezt Jékely Zoltán eléggé borzasztó halálától megkaptam. Az In memóriám, e nagyszerű sorozat - Domokos Mátyás, majd Sebestyén Ilona, közben főszereplő „bedolgozó" mások, amúgy Réz Pál, Lator László - jóvoltából: meg.

Mit mond szó szerint N. N. Á.? íme:

Kosztolányi vadromantikáját, ő - jaj! - cselédromantikát mond, ugye, de hát ismerjük tanáromat! párba járatja... innen a kis részlet.

„Hogy mit szeretek ma benne?" (Mégis, a nagy eltávolodás után) „Az élelmességét és a tragikumát."- „A mi költőnk" (mely tipikusan N. N. Á.!.) „tudjuk, szép daliás, lángelméjű, a mi költőnket mindenki szereti. Ennek a napszülöttének, ennek a goethei Weltkindnek a halálát kell végignéznünk a végső nagy versekben, ezt az irodalmunkban oly ritka, metafizikus csillapítószer nélküli meghalást. Hogy az emberiség reprezentatív személyeinek, vagy bármely személynek, műbe rögzített halála miért katartikus, arra jogunk és okunk van keresni a minél egzaktabb, filozófiai, pszichológiai választ. Én a választ nem ismerem. Annyit tudok csak, hogy az ilyen halál igenis katartikus, sőt, az ilyen halál utáni holtlét is katarzissal telített." És a rilkei kérdés: „Tudnánk-e mi nélkülük élni?"

44