Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 7-8. szám - András Sándor: Hölderlin
mind az egyetlenben. Ez az általánosnak és az egyedinek különböződő azonossága Hölderlin költészetének, gondolkodásának és látomásának meghatározó jellege: mindegyik görög Isten egyaránt Isten, mindegyik külön-külön, egymástól megkülönböztethető Isten, Krisztus is így Isten. Egy bizonyos szellem(iség), jelle- gét-természetét csak az sugallja, jelzi indirekt módon, hogy kiemelten Héraklész és Dionüszosz testvére. Azt nem kell kimondania, hiszen sejthető, hogy Héraklész és Krisztus ellentétükben tartoznak össze: az előbbi halandóból lett halhatatlan, az utóbbi halhatatlanból halandó. Az már különlegesebb, hogy Hölderlinnél Bacchus, azaz Dionüszosz, a Föld Istene, a boré, és a közös érzésé („Gemeinsinn", ami megfelel az angol „common sense" szónak, ha ezt magyarra nem „józan ésszel" fordítjuk). Nem egyszerűen az extázis, a mámor Istene tehát, semmiképpen nem a borgőzé, hanem az együtt-lelkesülésé: Dionüszosz mindig kíséretben- társaságban vonul vidékről vidékre, országból országba. Dionüszosz tehát a Földdel és az eleven testiséggel éppúgy asszociálódik Hölderlinnél, mint Héraklész és Krisztus. A lelkesedés/lelkesülés német szava, a „Begeisterung" Hölderlin verseiben kulcsszó, és nem esetleges, hogy benne a szógyök, a „geist" szellemet jelent. Angol szavában, „enthusiasm", a „thus", ahogyan a francia „enthousiasme" szóban a „thous", a görög „theos" = „isten" szóból alakult. Amikor Ady azt írja, nem érdekli, hogy „Petőfi hogy istenül", azt érti: hogyan lelkesedik. Magyarul a lélek szó azt is jelenti, amit a - nyelvújítási, Kazinczy kreálta - „szellem". A „Szent Lélek", ami latinul „spiritus sanctus" , nem „anima sancta", valójában „Szent Szellem". A magyarul csak együttlelkesülésnek mondható állapotnál ezért fontos hangsúlyozni, hogy Bacchus, azaz Dionüszosz Hölderlinnél Istenként szükségképpen szellem, nem lélek; amikor az érzés-értés együttesének az Istene, akkor a szellemiségé, és olyané, ami az emberi lényt érzéki értéssel, illetve értő érzékiséggel szállja meg. (Az érzékiség magában foglalja az érzékelést és az érzést, azt, ami valakit kintről érint, bent pedig érzés is, értés is: annak értése, hogy mi az érzés, ebben az esetben, hogy ami érződik, az lelkesülés.) A bornál az Úrvacsora borára kell gondolni, és viszont: az Úrvacsora bora az utolsó földön járó Isten utolsó vacsorájának, az együttlelkesedésnek dionüszoszi bora. A halhatatlan lélek az eleven, a lélek-éltette testhez kapcsolódik, és más, mint a szintén halhatatlan szellem. Az Ószövetség legelején a testtelen szellem a vizek fölött lebegett, nem volt teste, a teremtés előtt nem volt test. János evangéliumának legelején viszont a logosz volt kezdetben Istennél, az küldetett a sötétségbe, nem az éjszakába. Ezt a (görög) logosz szót, amit a német bibliában a Wort, az angolban a word, a mai franciában a parole szóval fordítanak, a magyarban - szerintem sajnálatosan, mivel kivételesen - az ige szóval, holott a logosz egyik jelentése, a beszéd. Ennek az említett nyelvek mellett magyarul is szinonimája lehet a szó, amikor például azt mondom: „Megállnál egy szóra", vagy: „Szavam lenne veled". (Az ige szó használatának nyilvánvalóan az az oka, hogy latinul a logoszt a verbum fordította, ami a gramatikai „ige" szófajt is jelenti, nemcsak azt a szót, illetve beszédet, amire az igehirdetésnél kerül sor.) Amikor a logosz Istennél volt, pusztán szellem volt, amikor a világba küldetett, eleven teste is volt, földön járó 8
