Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 7-8. szám - András Sándor: Hölderlin
és gondolkodó költők egyike volt. És nagyon szeretnivaló is, hasonlóan, mégis másként, mint József Attila. 2. Hölderlinnél már megtalálható: „az elmenekült istenek nyoma" („die Spure der entflohenen Götter"), (I: 319)2, ami azonban nem száműzöttet jelent. Személyesen azért fontos számomra a különbség, mert megéltem: mi, 1956-osok, menekültek voltunk - angolul hivatalosan is: „Hungarian refugees" -, nem száműzöttek és nem is emigránsok. Az istenek eltűnésének lehetséges magyarázatára később térek vissza. Hölderlin hatalmas ívű, erejű, és csak első hallásra bizarr gondolata egy mondatban összefoglalható: Krisztus volt az utolsó földön járó Isten, a görög Istenek vele fejezték be eltávozásukat, és együtt fognak visszatérni is. A földön járó Isten gondolatát szó szerint kell venni. A görög mítoszokban, ezeket gyerekkorom óta olvastam, ismertem, összetalálkozhattak az emberekkel az Istenek: halhatatlanságuk nem járt láthatatlansággal, gyerekük is születhetett halandóktól. Jézus pedig közismerten a halandó emberek között élt és mozgott. Hölderlin az egyik versében szeretné „A Krisztust látni, amilyen volt." (I: 458), és ez engem Kierkegaard megjegyzésére emlékeztet, hogy úgy kell hinni Krisztusban, ahogyan akkor hittek benne, amikor még „inkognitóban" volt, vagyis amikor még nem tudták, hogy Isten Fia. Egy harmadik, és csak később magyarázandó ok, amiért az elmenekült Istenek nem száműzöttek, az, hogy Bacchus, azaz Dionüszosz, a bor, a föld és a lelkesülés Istene „marad és az elmenekült Istenek nyomát az Istenteleneknek maga viszi le a sötétségbe" (I: 319). Az Isten szót magyarul többes számban is nagybetűvel fogom írni - a németben minden főnév nagybetűvel kezdődik, így a különbség nem tűnik fel -, ugyanis gondolkodásában az Istenek összetartoznak, Krisztus is közéjük tartozik, ha valamelyiküket nagybetűvel kezdődő szó jelzi, akkor mindről úgy kell írni. Ennek a gondolatnak a radikalitását nehéz túlbecsülni. Hölderlin látomása egy új, egy megújult világé: ő egyesíti az egyistenhitet a többistenhittel, ezzel pedig lehetetlenné teszi azt az ellentétet, amit később Heine állít fel. Ettől, Istenségétől független, hogy Hölderlinnek Krisztus a legkedvesebb. Ezt Az egyetlen („Der Einzige") című versében mondja, amelyikben „bátran" kijelenti, amit más verseiből is sejteni lehet, hogy Héraklész, Bacchus és Krisztus testvérek (I: 468). Ebben az egész összefüggésben nem mellékes, és magyarra fordíthatatlan, hogy németül a „keresztény" és a „Krisztus" szavaknak egyetlen szó felel meg: „Christ". (Angolul és franciául nincsen ilyen teljes megegyezés, de ezeken a nyelveken is a „Christian" és a „chrétien" a görög „chrisztosz" = „felkent" szóból keletkezett, nem egy a kereszttel asszociált szóból.) A német szó tehát Krisztust és bármelyik benne hívőt ugyanegy szóval jelöli: olyan fogalom, amelyik bármelyik emberben konkretizálódik, és konkretizálódva egyszerre egyedi és közös, egy és 2 Az utalás itt és a továbbiakban a következő háromkötetes összkiadásra vonatkozik, kötet és oldalszám megadásával: Friedrich Hölderlin, Sämtliche Werke und Briefe, szerk. Michael Knaup. I—III. Darmstadt, 1998. 7
