Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 6. szám - Alföldy Jenő: Magyarságversek szordínóval és anélkül Kálnoky László költészetében

bonyolult testemben a sejtek /(...) úgy old magába engem is a népem, l a vére lüktet versem ütemében, / és nyelvével szólhat csupán a szám. / Sodrába vett a véghetetlen áram. / Egy hang vagyok a nagy harmóniában, / mely megtagadhat, akkor is hazám!"

Ide érkezve, Kálnoky letehette volna tollát, mert kerekre zárta érzelmeinek egy nagyon fontos tartományát, a hazaszeretetét. Ám a modern kor gyermekeként nem állhatott meg itt: ezzel a zárással csak egy tizenkilencedik századi, reformkori költő lehetett volna elégedett. Kálnoky fülében még visszhangzott a nacionalista harci lárma, a rossz „hazafias" költők hamis rikácsolása, de a saját halottjait túlélő lelkiismerete is. És megszólalt benne az 1946-os helyzetének megfelelő szemrehányás is szeretett hazájának: „Már nem bánhatna vélem mostohábban". Megadón teszi hozzá: „s vonzóköréből nem léphet ki lábam; / testem földjéből vétetett: övé”. És most szólal meg a belső „kis ember" csúfondáros szava: „Ha ezt tudom, nem lesz nehéz a búcsú: / bölcsen térek meg borfoltos bajúszú, / hordóderekú őseim közé." Óhatatlanul a már fölidézett rokonára, az Első olvasótermem „százhúsz kilós" káptalani gazdatisztjére gondolunk, amint zsíros ebédjét borral öblíti le az asztalfőn.

Mint mondtam már: az Időszerűtlen vallomás utáni verseiben a költőnek nem az érzelmei alakultak át. Inkább a poétikai elvei módosultak, modernizálódtak. Ennek tulajdoníthatón 1958 után alig fordul elő, hogy beléfeledkezne a táj és az évszakok idilli szépségeibe, a gyerekkor és az ifjúság tündéri hangulataiba. Mégis, ha valami okból vallania kell a hazához fűző érzelmeiről, akkor nem hallgatja el őket valamilyen divatos meggondolásból. A mottóban idézett verse, az Északon, amely szerint „Talán jobb lett volna máshol születni... / De élni és meghalni itt, csak itt!", 1980-as svédországi utazásának alkalmából született. A gondoskodó és jóléti társadalom szinte elérhetetlennek tetszik a magyarországi viszonyok felől nézve, de hazát nem könnyű cserélni - az ő számára lehetetlenség.

Az ugyancsak akkoriban írt, A magyar költészethez21 című költemény tanúsága szerint leghatározottabban az anyanyelvhez és a nemes (de nem föltétlenül nemesi!) magyar költészethez kötik hazafias érzelmei. Részletesebb elemzése más fejezetre tartozik, de záruljon ez a tanulmány a becses mű szavaival, melyekkel Berzsenyi, Petőfi, Arany jogfolytonos utódjaként szólítja meg a magyar költészet géniuszát: „... még itt vagyunk néhány an / hűséges tanítványaid közül, s igazadat hirdetjük az évszázadoknak."

21 Kötetben először in: Az üvegkalap (1980-1981).

72