Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 6. szám - Feledy Balázs: A zománcművességtől a zománcművészetig

Feledy Balázs A zománcművességtől a zománcművészetig Meditáció a negyvenedik Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep megrendezésekor „... mert a zománcművészet más. (Kátai Mihály, 1984) Amikor ország-világ előtt a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek szervezeti kere­tei között működő Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely 40. alkalommal hirdeti meg alkotótelepét, akkor az első meghökkenést követően könnyű számba vennünk e szellemi és valóságos műhely egyedülálló voltát. Ugyanis míg a múlt század (!) hetve­nes éveiben országosan is felfelé tört a művésztelep, szimpóziumalapítás aktivitása, s a képzőművészet, iparművészet területén virulens kezdeményezéssé vált, addig mára az akkor megalakult és jelentős szakmai eredményeket elérő művésztelepek, szimpóziumok bizony bezárták kapuikat, vagy csak takaréklángon képesek működni. Immár keveset hallunk a nagyatádi faszobrász-, a nyíregyháza-sóstói bronzöntő, a siklósi kerámiatelepről és sok hasonló műhelyről. Valóságos művészi jelentőséggel bíró, országos, sőt nemzet­közi fontosságú szimpóziumok szinte már nincsenek. Mindezeknek azokban az időkben többirányú jelentősége volt. A résztvevők nemzetközisége okán sok személyes információ áramolhatott át a vasfüggönyön, ugyanakkor a tőlünk keletebbről érkező művészek meg­érkezhettek az („aczélos") szabadság birodalmába. Mivel csak háromévenként lehetett Nyugatra utazni, s még csak sejteni sem lehetett a közeli (?) évtizedekben beköszöntő olyan korszakot, amikor ösztöndíjak kavalkádja érhető el, elsősorban a fiatal alkotók számára, a művésztelepekre történő utazást szolgálativá lehetett alakítani, s művészeink sokasága jutott így el nyugati telepekre is. A szimpóziumok a művészi szabadság (maga­tartásbeli és alkotói!) kibontásának és megélésének a helyszíneivé váltak, s az akkor fiatal művészek is rájöttek, hogy érdemes idegen nyelveket tanulni. Persze, tőlünk keletebbre is voltak kitűnő és igényes művésztelepek, szinte minden szakterületen (szobrászat, grafika, kerámia), s így jutott el a hetvenes évek elején Kátai Mihály is az akkori Szovjetunió, pon­tosabban Grúzia zománcművészeti alkotótelepére, s hozta haza a példát, hogy ilyet érde­mes volna Magyarországon is létrehozni. Ebben az időszakban nálunk, Budapesten kívül csak három városban folyt üzemszerű zománckészítés, Salgótarjánban, Bonyhádon és Kecskeméten. A hatvanas években mindegyik gyárban folytak alkotóművészi kísérletek. Lantos Ferenc progresszív szemléletű, építészethez kapcsolódó murális tervei kivite­lezését például ekkoriban Bonyhádhoz köthetjük. Ebben az időszakban olyan jelentős alkotók, mint Gyarmathy Tihamér vagy Papp Oszkár is kísérleteztek a zománccal. Ez utóbbi művész életművében végül is a zománcmunkák jelentős helyre kerültek, de foglalko­zott e technikával Bak Imre, Nádler István és Fájó János is. Salgótarján jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, hogy itt indult a Zománcművészeti Biennálék sora, méghozzá már 1971- ben, de már ezt megelőzően 1969-ben megrendezték az I. Országos Zománcművészeti 73

Next

/
Thumbnails
Contents