Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 6. szám - Fried István: Németh László–Kazinczy Ferenc–Babits Mihály

hanem azt, hogy személyeskedő.34 Babits nevezetes kritikájában35 „diktátori ösztön "-t vet Németh szemére, melynek „mélyén különös kishitűség lappang". Előbb: „Kizárólagos jogot formál ítéletre és igazságra." A vita érdes hangja mögött azonban olyan előfeltételezések rejtőzhetnek, s ezt mintha erősítené, miszerint noha Némethnek Kazinczy és Babits ellen szegezett vádjait visszafordítják Némethre, hogy Németh - a sokféle különbözés ellenére - Kazinczy és Babits „irodalomteremtésének/szervezésének" helyére kívánna lépni; s miként Kazinczy és a Nyugat szerkesztői posztján Babits irodalomalapítói szerepben (is) föllép, Németh a maga irodalomeszményének valóra váltásával korszakváltóként szeretne jelen lenni a kortárs magyar irodalomban. Az a „modell", amelyet Németh Kazinczy, illetőleg Babits tevékenysége nyomán megkonstruál, olyan ellenpélda, amellyel szemben a maga képzelte/építgette/tervezte modelljét akarja állítani. S ha elvetni látszik Kazinczy és/vagy Babits módszerét, megkockáztatható, hogy alaposan megszemlélve az életműveket - ismétlem - szelektíve olvasva - végeredményében - hasonlóképpen szervezné meg a maga modelljét (például egy folyóiratot használva nézetei kinyilvánításának). S ha a mesz- szi távolból visszatekintve ez a feltételezés több mint kétségesnek, több mint vitathatónak tűnhet is, a kortársak között voltak olyanok, akik Némethet hasonlóképpen aposztrofálták, mint Kazinczyt és Babitsot.36 Tagadhatatlan, hogy Babits és Németh irodalomtörténeti álláspontja semmiképpen nem összeegyeztethető, a Kazinczy-kérdésben különösen eltér a véleményük. Kazinczy és Babits együtt-emlegetésére, összegondolására - mint ismeretes -, Babits számos okot adott. Amikor Németh védi a Kisebbségben című írásában kifejtett nézetét37, Kazinczyról szólva ismét tárgyi tévedésekbe botlunk (sosem volt például tehetős birtokos), az elismerés ellenében újra fogalmazza ellenérzését. S olyan Bessenyei- Kazinczy-szakadást feltételez, amelyet a kortársi s az utókorbeli irodalomtörténet nem igazol. „Kazinczy egész elsőrangú író volt. Öregkori útleírásainál s a Pályám emlékezeténél az egész tizenkilencedik század folyamán nem írtak ápoltabb, műveltebb prózát. Levelei, versei vonzó reneszánsz arcéit csillogtatnak; kultúra-teremtőkísérlete azonban az alaposság minden hangoztatása ellenére is meddőbb a Bessenyeiénél." (Hadd jegyezzem meg, hogy Bessenyei fontos művei közül jó néhány sokáig kéziratban maradt, megjelent műveit viszonylag kevesen olvassák, s Kazinczy Bessenyei egy német nyelvű elbeszélésének fordításával kezdte irodalmi pályáját.) Horváth János egyetemi előadásaiban a Bessenyei-Kazinczy-féle irodalmiságot emlegette, kettejük közt fokozati különbséget megállapítva. Bessenyeinek a profán filozófus, Kazinczynak a szépíró neológus az ideálja.38 Ami azonban még inkább eltöprengtet, miért ragadja el a röpiratírói hév Némethet: „A világirodalom legvonzóbb vámpírja, de a kortársai számára mégiscsak az ő Széphalma volt a második Vérmező."39 Az a megállapítás, miszerint a nagy szerzők közül csak Kölcseyre volt hatással, szintén megkérdőjelezhető. Ám hagyjuk a részleteket! A kötet, amelyben az az írás megjelent, amelyből idéztem, Babits halála után két esztendővel látott napvilágot, a Babits-emlékkönyvben Németh László megírta kien- gesztelődésre valló írását.40 Ennek ellenére közzétette a Kisebbségben a Kazinczyt jellemző

34 Hamvas Béla: Híg-magyar, jött-magyar és mély-magyar. Katolikus Szemle 1939, 612. Nem ezt szokta idézni a szakirodalom, hanem azt, hogy „az értékes emberek egy idő óta kisebbségben vannak".

35 Babits Mihály: Pajzzsal és dárdával. Nyugat 1939, II., 65-72., 173-179. Főleg 175., 65.

36 Nemcsak Babits, aki műfajilag a pamflet és a tanulmány közé helyezi Németh írását, hanem Szekfű Gyula is, aki szinte vádiratot írt: Még egyszer az asszimilációról. Nyugat 1939, II., 1-3., főleg 2-3.

37 Németh László: A minőség forradalma. Budapest 1943, V, 181.

38 Horváth János: A magyar irodalom fejlődéstörténete. Budapest 1980. 207-208., 210.

39 A 37. sz. jegyzetben, i. m.

40 Uő: Két nemzedék. Tanulmányok. Budapest 1970, 747-748. „Tanítványa és túlzó rajongója sohasem voltam, de nagy értékeivel mindig együtt haladtam, ahogy csillagok vonzása alól sem vonhatja ki magát, aki maga

49