Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 6. szám - Fried István: Németh László–Kazinczy Ferenc–Babits Mihály

ható, hanem érv a kettészakadt magyar irodalom tézise ellen, az érv egyként irányul Berzeviczy Albert és Babits Mihály ellen, a magyar irodalmi folytonosságot hangsúlyozva, az irodalmi múltból olyan korszak tanulmányozását ajánlva, amelyben a modern gondol­kodás viszonylag zavartalanul törhetett célja felé, szemben a Berzeviczy és Babits által az 1920-as évek vége felé kötendő (?) rossz kompromisszummal. (Más kérdés, hogy e komp­romisszum nem köttetett meg, akadályként Ady értékelése körüli ellentétes álláspontok említhetők.) Ugyancsak érdemes volna a Berzsenyi-könyv recepciójával akként foglalkoz­ni, hogy a Némethnek (joggal) felrótt tárgyi tévedések a koncepció lényegét érintik-e vagy sem, a Gálos Rezső által13 felhozott „szubjektív ítéletek" (amelyek „jogosult"-ságát Gálos nagyvonalúan ismeri el) kapcsolatba hozhatók-e azzal a líraisággal, amellyel Németh elő­adását, illetőleg „történetszemléletét" jellemezte egy-egy vitapartnere. S továbbá, még mindig a Berzsenyi-könyvről és Gálos bírálatáról szólva, pozitív-e, negatív-e a vélemény, kérdezve, a filológiai és a koncepcionális részek megfeleltethetőek-e egymásnak? Miközben Németh „az igazi műértő tekintetével vizsgálja" tárgyát, „Föltevései nem mindig állnak helyt". Innen és más „szak"-recenziókból kitetszik, hogy Németh Berzsenyi-könyve meg­lepetést okozott.14 Jóllehet az „esszéíró nemzedék", de nem utolsósorban Babits „iroda­lomtörténeti" munkálkodása előkészíthette (volna) Németh „szubjektív ítéletei"-nek méltányosabb kezelését, a hivatalos, félhivatalos irodalomtörténettől eltérő (nem utolsó­sorban eltérő nyelvezetű) fejtegetésekkel nemigen tudott mit kezdeni a kutatás, részint azért, mert a nagyívű, bár kirívó önkényességektől sem teljesen mentes koncepciót ismer­tetői többnyire egy akár merevnek nevezhető filológiai nézőpontból szemlélték, részint azonban azért, mert Németh nem könnyítette meg recenzensei dolgát, olykor meglehető­sen nagyvonalúan sorakoztatta föl adatait, és a feltárt, közzétett „primer források"-at nem aknázta ki eléggé, kiváltképpen akkor nem, ha koncepciójával nem volt összeegyeztethető. Egy recenzens az egyoldalúnak minősített Kölcsey-képet tette szóvá („ízlésinkvizítor"), rámutatván arra, hogy a Kölcsey-Berzsenyi-ügyben két sebesült a szereplő15, a későbbi kutatás két túlérzékeny lélek, két hipochonder ütközéséről szólt.16 S az még jóindulatú megjegyzésnek számíthat, miszerint „Inkább író, mint tudós műve."17 Persze, itt a hagyo­mányos „író-tudós" szétválasztásról van szó, amely éppen a kritika-értekezés szembeállí­tásával vonható párhuzamba, és amely éppen az 1930-as esztendők magyar irodalmában bizonyult nagyon kevéssé produktívnak. Ismét az esszéíró nemzedék legjobbjainak mun­kásságára hivatkozom. Az esszéírók ugyan mellőzték a körülményeskedést meg a lábjegy­zeteket (Halász Gábor egyébként kritikai kiadást rendezett sajtó alá), viszont a személyes viszony az írás tárgyához formálódott, a nemzedéki vélemény megfogalmazódása, vala­mint a tudományköziség egy változata, amely az esszék hajlékony, asszociatív nyelvével közvetítődött, nemigen volt összeegyeztethető a pozitivizmusból örökölt igényekkel, egy vélt tárgyiassággal. Németh Lászlónak egyik igen vitatható eljárása volt, hogy az általa bemutatott szerzőt nemcsak életrajzi jellegzetességeivel együtt hozta színre, hanem mint­egy kissé elnagyolt arcképet vázolt róluk, testi vonásaikat (Kazinczy apró növése!), köz­vetlenül személyes tulajdonságaikat körvonalazta, egyrészt olyan módon, hogy az élet­13 Gálos Rezső: Németh László: Berzsenyi. Irodalomtörténeti Közlemények 1938, 408-410. 14 Gy. E.: Németh László: Berzsenyi. Irodalomtörténet 1938, 128-129. Keményffy János: Németh László: Berzsenyi (...) Budapesti Szemle 1938, 735. sz., 238-246. 15 Keményffy: i. m. 16 Szauder József: A magyar romantika kezdeteiről (Vázlat). In Uő: A romantika útján. Tanulmányok. Budapest 1961, 31.: „És amikor (Kölcsey) Csokonaiba, de még inkább Berzsenyibe vágott bele, önmaga kínjait oszlatta, önnön testébe hasított a bírálat tőrével." 17 Keményffy: i. m. 44

Next

/
Thumbnails
Contents