Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 6. szám - A felépülés regénye
éves lénynek a pszichés, tudati és egyéb hitelességét kezdjük ki. A narrátor a verbális kommunikáció nehézségeivel egyidejűleg kifinomult látással rendelkezik, éppen ezért az érzelmek gazdagsága szélesebb skálán mozgó beszédmódot is megenged, és váratlan megnyilatkozásokat is lehetővé tesz. Legyen szabad utalnom arra, hogy minden családban feljegyzik, hogy a kisgyermek mi mindent képes mondani, amiről azt sem tudják, honnan veszi. Ezzel igazolva látom, hogy a lélekben felszabaduló hatások egy bizonyos ponton olyan nyelvi artikulációban ölthetnek testet, aminek semmiféle előzménye és következménye nincs. Tegyük hozzá, hogy a regény az első mondattól az utolsóig konstrukció, vagyis semmi nem bukkan fel benne indokolatlanul (legalábbis remélem), ugyanakkor íróként mindvégig háttérben kellett maradnom, hogy ne az én hangomat hallja az olvasó, hanem a főhősét, vagy éppen az apáét, az anyáét, esetleg valamelyik osztálytársét. Miután az imént felsorolt szempontokat és még sok minden mást végiggondoltam, megszólalhatott az a bizonyos hang, ami elsősorban ehhez a kilencéves gyermekhez tartozik, de minden olvasó hozzáteszi a maga tapasztalatát - hiszen valamennyien voltunk gyerekek, és mindenkiben felnőttként is jelen van a gyermek részben a saját hangját is hallja.- Úgy tűnik számomra, hogy legutóbbi regényed, a Másik halál termékenyen összegzi mindazokat az írói törekvéseket, poétikai eljárásokat, amelyeket korábbi könyveidben felmutattál. Hogyan néz ki mindez belülről? Elmondható, hogy regényeid egymásra épülnek, egymásból építkeznek, s a Másik halállal valóban valamiféle szintézishez érkeztél?- Bizonyos szempontból összegzés ez a regény, de inkább finomítása az előző könyvek tematikus felvetéseinek. Mindig egy bizonyos probléma körüljárására teszek kísérletet, ami a fejemben, testemben, elképzeléseimben és egyéb dolgaimban egyaránt benne rejlik, és ezek együttmozgása szükséges ahhoz, hogy akár az első mondat megszülessen. Ha az ember közel két évtizedes regényírói tapasztalat birtokában új munkába kezd, természetes módon számít a korábbi alkotások támogatására, így tud mihez viszonyítani a mesterség alapkérdéseit illetően is. Ilyen értelemben mindhárom korábbi könyvemet viszonyítási pontnak tekintettem a Másik halál írása közben, és eltöprengtem azon, melyek voltak a kudarcok, az esetleges jó megoldások, melyek voltak azok a dilemmák, amelyeket korábban érintettem, de nem bontottam ki a magam számára elfogadhatóan, mert nem találtam meg a legalkalmasabbnak tűnő formai, illetőleg nyelvi-poétikai megoldásokat. A kiindulópontok egyike az volt, miként tudom első regényem egy-egy fontosabb elemét beépíteni ebbe a negyedik munkába. Nem akartam direkt megfeleléseket, és nem is akartam újraírni Az élősködő fő témáit, csak arra törekedtem, hogy az első munka, jobban mondva annak szellemisége, valahogy benne legyen a Másik halálban.- Mi volt az a központi gondolat, illetve szellemiség, amit átmentettél Az élősködőből új regényedbe? Milyen alapkérdések, illetőleg általad kifejletlennek, esetleg nyelvileg megoldatlannak vélt problémák merültek fel?- Ha egyetlen szóval kellene válaszolnom, azt mondanám: énkeresés, divatosabb szóval: identitáskeresés, melyről megpróbáltam kompaktabban beszélni, esetleg újabb összetevőit felmutatni. Talán az évek múlásával finomodott a gondolkodásom, ma már több eszköz áll rendelkezésemre nyelvi és regénytechnikai értelemben egyaránt, és a szerencse is mellém szegődött. Saját írói tevékenységemben ugyanis a szerencsét nélkülözhetetlen faktornak tartom ahhoz, hogy a kitartó munka mellett megteremtődjön az a készenléti állapot, amely a gondolkodás és az érzelmek összehangoltságának köszönhető. Az író ennek módjáról, a mű megszületésének fontos pillanatairól nem szívesen beszél, mert egyrészt csak közhelyeket tudna elősorolni, másrészt pedig vigyáz arra a burokra, amit ő teremt maga körül, és igyekszik mindig tisztán tartani. Sok feltételnek egyszerre 30
