Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 6. szám - A felépülés regénye

- Hogyan jutottál el a nagyobb kompozícióig? Az említett jegyzetanyag, vagy annak egy része beépült első regényed, Az élősködő szövetébe?- Konkrétan semmiképpen sem. Az az iszonyatos mennyiségű szöveg, amit hosszú évek alatt létrehoztam, nincs kimutathatóan jelen Az élősködő világában, nem épültek be részletek a regény fejezeteibe, nem használtam fel mondatokat. Inkább arról lehet szó, hogy amikor elkezdtem történetben gondolkodni, valamiképpen átpréselődött az alakuló regénybe mindaz, ami a korábbi gondolkodás- és írásfolyamból a sejtjeimben megőrződött. Szerintem akkor indultam el a könyv felé - talán még nem tudatosan -, amikor rájöttem, hogy az önmagam körüli állandó körözés nem vezet tovább. Úgy éreztem, hogy az anyagomat némileg el kell tartanom magamtól, és belehelyezni egy eseménysorba ahhoz, hogy általánosabb érvénnyel tudjam megközelíteni a mindenkori emberi alaphelyzeteket. Amikor már történetet kreáltam, és saját magamat önmegsokszorozó pozícióból szemléltem, nemcsak magamra, hanem a körülöttem lévő világra is ráláthattam.- Ez nyilvánvalóan fontos felismerés volt számodra. De mi adott lökést ahhoz, hogy könyvben gondolkodj, vagyis összeálljon Az élősködő?- Elsősorban az adott lökést, hogy megmutattam az írásaimat néhány embernek, akiket még az egyetemről, illetve tanárkodási időszakomból ismertem - néhány évig budapesti művészeti középiskolákban tanítottam irodalmat és esztétikát, illetve az ELTE Művelődéstörténeti Tanszékén is oktattam -, és kiderült, hogy az általam rögzített szöveg erősen hatott az ő olvasói világukra. Ez volt az első visszajelzés arról, hogy van affinitásom az íráshoz. Ne felejtsük el, hogy hiába jártam egyetemre, hiába voltam eminens egyetemistaként, mégsem éreztem, hogy nekem bármihez is lenne tehetségem.- Kívülállónak érezted magad az egyetemen?- Nemcsak kívülállónak, de egy kicsit dilettánsnak is. Mindig háttérben maradtam, nem mertem magam megmutatni, mert nem hittem, hogy bárki számára érdekes vagy izgalmas lehet, amit csinálok.- Ezért nem publikáltál korábban?- Persze. Valósággal rettegtem attól, hogy ha valaki elolvassa az írásaimat, abban a pillanatban nevetségessé válók, és kiderül, mennyire jelentéktelen, amivel foglalkozom. Ehhez képest később felszabadító élmény volt azzal találkozni, hogy ismerőseim újszerűnek és izgalmasnak találták az anyagot, és arra biztattak, hogy érdemes lenne kiadni. Az akkor még az Alföld szerkesztőjeként dolgozó Mészáros Sándor volt a kézirat egyik leglelkesebb híve. Az élősködő megjelenésével már szerencsém volt, mert a kézirat viszonylag hamar kiadóra talált, és a Kalligram gondozásában napvilágot látott a könyv. Meg kell jegyeznem, hogy Szegedy-Maszák Mihálynak döntő szerepe volt ebben. Furcsa dolog ez, mert ha hosszú éveken át foglalkozol írással, sok minden átalakul benned, és ennek egyik lényeges következménye, hogy ha nem is mered kijelenteni, hogy író vagy - még a második, harmadik könyvem után sem tartottam magam annak -, de belül mégis azt érzed, hogy tevékenységed valamiképpen az írósággal kapcsolatos. Annak ellenére, hogy most már legtöbb időmet regények megalkotása teszi ki, bizonyos tekintetben továbbra is műkedvelőként viszonyulok az íráshoz, ami mintha nagyobb szabadságot biztosítana számomra, így olyan kérdésekhez is hozzányúlhatok, amelyekhez a szakma nem mindig mer.- Tizenhat év telt el a megjelenés óta. Hogyan tekintesz ma Az élősködőre, illetve hogyan látod a könyv kritikai visszhangját?- A kritikák anno nagyon erősen hatottak rám, és sokat töprengtem rajtuk. Akkoriban szinte egyik ámulatból a másikba estem, mert jelentős kritikusok, sőt írók is, a könyv mel26