Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 5. szám - Papp Máté: Porjáték
Papp Máté Porjáték Szilágyi Domokos a Forrásban „Lapzártakor kaptuk a szomorú hírt: tragikus körülmények között elhunyt Szilágyi Domokos romániai magyar költő. Felezőidő című utolsó kötetének nyitóversét közöljük." - szól a Forrás közleménye a lap kilencedik évfolyamának januári számából. A szerkesztők a Vád című költeményt mellékelték, amely akár az 1974-ben kiadott Felezőidő anyagának esszenciális foglalata is lehetne. De vajon mit jelöl a költő felezőideje? Talán a halál láthatatlan cezúráját húzza meg, előrevetítve a közelgő végzetet? „Maghasadásra gondol vagy az emberélet útjának arra a sokat emlegetett felére, amelynek szimmetriái rendezőelv voltáról csak az út végén tudhatunk bizonyosat?" - teszi fel a szerzői szándékra vonatkozó kérdést Szilágyi Júlia. Az idézett kötet valóban az életmű aranymetszéspontjának nevezhető, hiszen a fordulópontot jelentő Búcsú a trópusoktól csak látszólag mer(ev)íti ki a Szilágyi-szövegekben rejlő poétikai progresszivitást. Az igazi végpont valójában a Vádhoz hasonló versekben érhető tetten; különösen a Pogány zsoltárok darabjaiban, amelyek - Borbély András szavával élve - egyfajta zsoltárfúga szólamaiként foglalják össze a lírai én elmúláshoz való viszonyát, ezzel együtt pedig annak földhözragadt, mégis éteri érzékenységét. I. Mennyei mérleg Szilágyi Domokos költészetének metafizikai mérlegelése közben újra és újra felmerül a költő transzcendens kötődésének, illetve Istenbe vetett hitének kérdése, lehetősége. Rendszerint a tagadó szellem vagy a kétkedő értelem uralja az ehhez kapcsolódó kitételeket, „mégis gyakran vetődik fel a fej harangkonduláskor, többször íródik vers égi köröket érintvén..." (Láng Gusztáv). A Pogány zsoltárok harmadik darabja, a Harangoznak Monostoron azon ritka poétikai pillanatok egyike, melynek során ez az égi köröket érintő szerzőiség nem szolgáltatja ki magát saját deszakralizáló stilisztikájának: a zenei struktúrájú, magába záródó szöveg statikus dinamikája, valamint a visszhangzó szavak esztétikai hatása a költő metafizikai vonz(ód)ását hangsúlyozza. Hisz életének kányafői zárlatában is ott szól a monostori harangok elállhatatlan kondulása, ahogy a ciklus csendbe fúló fohásza is. „Mennyei mérlegen mérettünk. / Mária, könyörögj érettünk." Az 1979 februárjában (csak a Forrásban) megjelent, kötetbe nem foglalt Mária, anyácska lírai elbeszélője hasonló imát mormol. „Mária, anyácska / Mennybeli, földön. / Szerelmed magamra / öltöm. (...) Hiteket hiteget / öledben Ő. / A múlandó. / Az eljövő. (...) Penészes liliom - / szirmok eleven / síromon. Elaltass / örökre, szerelem." Jól példázza ez a vers is, hogy a megtöretett lélek halálvágya és a másikkal való egyesülés „kis halála" Szilágyi kései írásaiban már nem különíthető el egymástól: „...emberfölötti tragédiája itt következik be: mikorra fölismeri, hogy a halál pillanatában titkok tudójává, kozmikus 110
