Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 5. szám - Simoncsics Péter: Emlékezés egy „intézményre”

ke. Röviden és sommásan: a mondottakból következően a nagyközönség a nyelvészt ítélő-, sőt büntetőbíróként képzeli el, aki megmondja, mi a helyes, hogyan kell helyesen beszélni és írni, aki nem egyszerűen felügyel a nyelvtan szabályaira, s azok betartására, hanem egyenesen ő az, aki ezeket a szabályokat hozza, következésképpen sokak szemében ő a nyelv „ura".

Szépe György nem ilyenfajta nyelvész volt. O a nyelvet, s vele együtt a nyelvtant szélesebb kontextusban fogta föl, úgy, mint a kultúra más régióival szoros kapcsolatban álló szeletét, amely mind időben, mind térben hatalmasabb mint az őt használó ember. A Horányi Ozséb készítette interjúban mondja: „A nyelvészetet [...] én úgy fogom fel, hogy ez egy integráló tudomány. Integrálja az összes tudománynak - amit elér, ami tudomására jut - a nyelvvel kapcsolatos vélekedését, problémakezelését és eredményeit." Ugyanott nyilatkozik arról, hogy mi vitte őt erre a pályára: „nekem teljesen mindegy volt, hogy nyelvész leszek, irodalmár vagy középkori történész. [...] ...matematikus vagy kémikus is szívesen lettem volna, de hát inkább magyar-francia szakosnak mentem", mert „véletlenek sorozata alakított ilyenné". Szépe György „véletlenei" két, egymással nem harmonizáló halmazát egyfelől családi körülményei, másfelől az ország történelmi helyzete adták. Családi háttere, amely mint föntebb említettem, anyai ágon a magyar művelődés egy fölívelő szakaszáig nyúlik vissza, édesapja és anyai nagyapja ügyvédi hivatásával együtt pedig a XX. század első felének azt a vidéki patrícius életformáját jelenti, amelyet Márai Sándor írt meg az Egy polgár vallomásaiban. Ami pedig a tágabb történelmi hátteret illeti, Szépe György korai formáló évei nem sorolhatók az ország emelkedő korszakai közé, ifjúkora, egyetemi tanulmányainak évei (1949-1953) pedig kifejezetten a legsötétebb korszakok közé tartoznak. Családja mégis biztosította, hogy Szépe György gyermekkora a magyar és európai műveltség kölcsönössége és folyamatossága jegyében teljen el. Édesapja és nagyapja gazdag és sok nyelvű könyvtára, az általuk előfizetett országos és európai napilapok, folyóiratok széles panorámát tártak föl a minden iránt érdeklődő gyermek, majd ifjú Szépe György előtt, és megalapozták tájékozottságát, amit élete végéig megőrzött. Az ügyvédi iroda működése, amelynek feladata volt, hogy jogi keretbe szorítva kezelje a társadalom hétköznapi konfliktusait, minden bizonnyal hatott a fiatal Szépe Györgyre, és miközben igazolta a még gyermek- és ifjúkorában szerzett jártasságát a római és nemzetközi jogban, előkészítette az ő későbbi tudományszervezői aktivitását. Szépe György „véletlenek összjátékának" tartotta pályájának alakulását, másfelől azonban az a körülmény, hogy jogász családból jött, hogy a jog „bölcsőjéből" pillantotta meg a világot, s lett végül nyelvész, nagyon is egybevág a modern nyelvészet történetével, amelynek XIX. századi kezdeteit éppen egy jogtudományi pamfletben1 véli fölfedezni a pedagógus Karácsony Sándor (1891-1952)2 és vele összhangban a nyelvész Robert Austerlitz (1923-1994)3, ekképpen tehát mégis „szükségszerűnek" mutatkozik Szépe György „egyedfejlődése", amennyiben megismétli a nyelvtudomány „törzsfejlődését".

1 A berlini egyetemen a római jog professzora, Carl von Savigny - nem mellesleg Wilhelm von Humboldt pártfogoltja és barátja - írta pamflet címe: Vom Beruf unsere Zeit für Gesetzgebung und Rechtswissenschaft, szabad fordításban „Mit vár el korunk a törvényhozástól és a jogtudománytól".

2 Karácsony Sándor tömören így foglalja össze Savigny pamfletját: „a jog, éppúgy mint a nyelv és a szokás a népszellem alkotása s a jogászok és törvényhozók nem tetszés szerinti új jogi tartalmakat állapítanak meg, hanem már meglevő csírákat érlelnek, tehát a jogalkotásban nem az egyesek tudatos működése a döntő, hanem a tudattalanul tovahömpölygő jogáramlat" (Karácsony 1947: 49-50.).

3 Robert Austerlitz egy egész előadást szentelt arra, hogy megmutassa Gombocz Zoltán nyelvészeti fölfogásának jogfilozófiai gyökereit (Gombocz Zoltán és a mai magyar nyelvtudomány. In: Kiss- Szűts 1991).

98