Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 5. szám - Fontos korszak, felnőtté tett

ezeket érzékeljük, ahogy ezt meg tudom jeleníteni a magam eszközeivel. Ahogy túl tudom élni, ami elég faramuci és lehetetlen, ha tudom, hamarosan nincs a túlélésre lehetőség. Nincs itt más, csak az, hogy a nőt érzékeljük-e vagy Lukács kampósbotjainak kopogását az ágyfőnél.- Jó, tehát Szeged. Egyetemi évek. Helykeresés a választott szakmában, hely- és műfaji keresés az irodalomban. Bár a hetvenes évek sokosztatú világa kétségtelenül rangot ad a költőnek, miért a költészet mellett teszed le a lantot?- A líra nem választás kérdése. Minden más igen: a próza, az esszé, a képzőművészet határműfajai, bár mindez végső fokon a líra átfolyásai az én életemen. A lírai attitűd genetikai és szocializációs adottság, bennem van a lágy szláv bánat, a konok partiumi-debreceni protestantizmus, a falusi tehetetlenség és fogszorítás, és megtanulom gyorsan, hogyan lehet a hátrányaimat, ha szégyenkezve is, de kezelni. Hogy költő tudok lenni, kamaszkorom végére dől el, s hogy miféle algoritmussal, az Szegeden, s ezen algoritmusok kidolgozása már a felnőttkor feladatává vált. Szegeden a kortársi terep nagyon markáns, kiformálódott a mögötte álló helyi hagyomány is. Tömörkény, Móra, s az újabbak, Mocsár Gábor (ő az első helyi író, akihez az egyik debreceni gimnáziumi tanárom, Móré Mihályné Jutka néni elirányít), majd pedig Veress Miklós, Szepesi Attila, s az ordas-mosolyú, drága Baka Pista! Bakában, az ő társaságában, akadt némi újbalos színezet, de erősebb és lényegesebb hatása a közelmúlt orosz irodalma, főleg a leningrádi irodalom iránti érzékenység kialakítása. Baka szerepe meghatározó a sorsomat illetően, s úgy látom másokéban is. Ajtót nyittat előttünk. A másik személyiség Ilia Mihály, mint Tiszatáj- főszerkesztő, s majd pedig mint irodalomszervező és nagymester. Mi, Ilia-tanítványok menthetetlenül új - akkor sokak szerint veszélyes - normával rendelkeztünk: részben, hogy az irodalom művelése nem politikai, hanem etikai kérdés, részben, hogy a magyar irodalom államhatárokkal nem darabolható fel, s részben az, hogy a nemzedéki érvényesülésnek a legtisztességesebb, ámde legveszélyesebb módja a lapok szerkesztése. Ja, és az, hogy nyelvi teremtmények vagyunk. Az, hogy a Gazdátlan hajók antológia tagjai, majd az Arctalan nemzedék (Kiss Ferenc ránk sütött billogja), s majd a sokféle vidéki irodalom és a budapesti kőrút-irodalom egyszer csak egymásra talál, némileg ennek a legkövetkezetesebben Ilia által képviselt, az ő tevékenysége révén hiteles eszme- és tevékenységrendszernek a következménye. Nem véletlen, hogy szinte valamennyi Ilia-fióka szerkesztővé vált. Egyetemistaként leginkább verset írok, a szegedi antológiába kerül a java, az első verskötetem anyagában azonban már nem sok a szegedi eredetű vers. A Szegedi Egyetem szerkesztősége környékén is elő-előfordulok, de az újságírói feladatok nem vonzanak. A költői élettervem azonban akkor még nem hosszú: azt hiszem, harminchárom éves kora után nem írhat verset az ember, abban ugyanis rejtőzik valami szégyentelenség.- Várjunk kicsit. Nagyot ugrottunk, de legyen. Az első versesköteted, remélem, nem tévedek, a Vadnarancsok, az első próza-, inkább szocikötet, a Vadnarancsok, amit élettörténet-rekonstrukcióknak nevezel, a sárga JAK-sorozatban jelenik meg, ami - valójában - el is nyomja, háttérbe is tolja az egy évvel később megjelenő verseket. Hogyan lássuk a két Vadnarancsokűf? Miféle viszonyrendszer köti őket össze?- Az első verseskötetemnek a Vadnarancsokat számítom, amely Veszprémben jelent meg újságformátumban, kék betűkkel és egy felolvasóest-kísérő kiadványaként. Máig kedvelem ezt a rendhagyó formát. Ezt követően adta a Vadnarancsok címmel a Szépirodalmi a négy élettörténet-rekonstrukciót, amely a társadalom margóján élők47