Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 5. szám - Fontos korszak, felnőtté tett
- Én nem Ady-, hanem József Attila-összessel grasszáltam, és nem is a Nagytemplom mögött, hanem az egyetem főépülete melletti botanikuskert ösvényein. Frissen diplomázott magyartanárnőm, Zsuga Anikó vetette fel a helyszínt, ha elolvastam és kijegyzeteltem egy nagyobb oldaladagot, akkor két-három órára, jobb évszakokban havonta, ott, a Diószegihez még távolról kötődő kertben megbeszélhettem vele a versek kapcsán fölvetődő kérdéseimet. O az, aki többünket bevisz Julow Viktor-előadásra, moziba zavar el és önképzőköri tanulmányokra késztet. Tudom, amikor megjelent Bari Károly első kötete, az óra helyett felolvassa az egészet. Én tőle kaptam Pilinszky Nagyvárosi ikonokját, s Nagy László könyveit. Az első verseimet szinte miatta írom, több figyelmet akartam tőle kicsikarni. Aztán ő küldi el a Sárospataki Diáknapokra (Kiss Tamás javaslatával egyetemben), s ennek köszönhetem a Napjainkban való megjelenést, harmadikos gimnazistaként. A biológia-kémia tagozat erős specializáció, amelyet a Tóth Árpád Gimnázium megtámogatott egy karakteres humán képzéssel. Kitűnő és szerethető tanáraim voltak, szabad szellemben nevelkedtünk, igen, azt hiszem, a nevelés ott olyan erős, mint az oktatás. Az osztályba így-úgy, de betagozódtam, de mélyebb kapcsolatok nem maradtak meg máig, elkerültem másik városba, s a többség orvossá emelkedett, a saját családjuk elvárása mentén. Debreceniek ők többnyire, a vidékiek pedig megmaradtak provinciálisoknak. Másodikos-harmadikos gimnazistaként egyformán vonzódom a biológia és az irodalom iránt, ehhez megfelelő csendet nyújtott az albérlet, s hogy a kapcsolataim nem az osztályból, hanem a gimnázium egyéb köreiből, más középiskolákból s az egyetemről származóakkal erősödjenek meg. Nem voltam könyvtárlakó, de nem is a bulik töltötték ki a hétvégéimet- Ezek a gimnáziumi önképzőköri közös felolvasás-szeánszok engem a kezdetektől riasztottak, taszítottak, máig nem értem, miért. Talán mert a felolvasás maga „szereplés". Ezek szerint nálad nem okozott semmiféle traumát? A felolvasásokat a feladat részének tekinted, és elfogadod?- A Zsuga-féle önképzőkörben szó sem esett az általunk írott szövegekről. Zsuga ebben szemérmes volt, szerintem így is jelezte, hogy amit én írok - s talán más is -, az többnyire magánügy, és nem egyéb, mint a mély olvasás előfeltétele. Jelesebb alkotásokról esett ott szó, én például Schiller Ármány és szerelmijéről írtam s adtam elő valamit fél órában, és nagyon remélem, hogy az évkönyv, amelyben megjelent a firkám, véglegesen megsemmisült. De akadt egy másik kör is, ahová ugyancsak szívesen mentem, Póser Pál földrajz szakos tanárunk, aki időnként túrára vitt el minket, a Mátrát pl. vele jártuk be, egy hortobágyi projektbe vonzott minket. Azt hiszem, az én feladatom a lótenyésztés helyzetének áttekintése volt, s így készítettem az első interjúimat. Az pedig, hogy biológia szakkörre jártam, heti rendszerességgel, magától ért etődő.- Rekonstruálható a pillanat, esetleg a motiváció, mikor és miért kezdtél verset írni?- Éppen szerelmes voltam, persze titokban, a legszebb szőke osztálytársnőmbe. Elsős korom első nyarán. Hozzá írtam az első versemet. De nem voltam vele sikeres. A poézisem mintája pedig Kiss Benedek ráolvasó verse volt, s talán Buda Ferenc valamelyik népdalszerű költeménye. Kiss Benedekre magam találtam, ő az első költő, akivel leveleztem (bár ismertem már személyesen is költőt, Juhász Ferencet, és a Virágzó világfát ugyanolyan szeretettel olvastam, mint József Attilát), Budáról a debreceni egyetemistáktól hallottam, egymásnak másolgatott kéziratos versekből csentem el egy metaforáját. 42