Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 5. szám - Fontos korszak, felnőtté tett
- Értem, mint ahogy azt is, hogy az emberi sorsnak nincs olyan részeleme, ami mögé ne volna képes tetszetős elméletet gyártani, ez a flow külön frappáns az uszadékfával és a folyóval, de pontosan mit prognosztizálnak a számok: „1954. 5. 4. öt órai kezdettel."?- Csak ígér egyet, fókuszál a sok megnevezetlen lehetőség közül. A 4-es szám ismételt fölbukkanását az életemben.- És a Móricz-megállapításhoz mit szólsz?- Ami Móriczot illeti, az első könyv, amelyet ajándékba kaptam, Kondor Béláné, Jánszki Vera nénitől, anyám tanítónő barátnőjétől, Móricz puha kötéses, tenyérrel betakarható novellái, a Mese a zöld füvön. Ámbár, ha a családi élet karakterére kellene megállapítást tennem, akkor azt nem móriczi közelítéssel vázolnám fel, hanem Móra Ferenc-ivel. Nyilván, mivel anyám, a tanítónőségbe belenövő kuláklány, a maga medgyesegyházi nemzetiségi múltjával ezt inkább magáénak tudta.- Ha édesanyád pedagógus egy faluban, mint az enyém, akkor a pedagógusgyerekkel szemben az elvárások, a teljesítés sokkal szigorúbban számon kérhető és számon kért, mint a téesztrakto- ros fiáé. Keserves pillanatom ezzel kapcsolatban százakra rúg. A falu mechanizmusa, személyre szabott, a hierarchiának megfelelő követelményrendszere Magyarországon ugyanúgy működik keleten, északon, nyugaton? Nyomasztó élmény, emlék a pedagógusgyerek szerepkör?- Nem hinném, hogy szociálpszichológiai oldalról különbözően értékelhető helyzetben nőttünk volna fel, éppen ezért, az ilyen nevelődési helyzetek miatt is elég pontosan látom a te szövegeid és az enyémek nem egy közös mozgatórugóját. Az iparos apa és a tanítói anya (mindkettő családja földművelő) nevelésében közös az invenciózusság, tudják, amely minden jó nevelés lényege: a nevelt, ha imponálni akar a szeretteinek, önmagát fejleszti. Az iskolai közeg amúgy nehezen elviselhető, korlátozó tér volt, a kortársaim se könnyítették meg a helyzetemet. A rokonság sem. A természeti környezetem, s mindazok, akik ezt a közeget használni tudták, azonban sokat jelentettek. De végezetül: nagyon elvágytam már Monostorpályiból, amikor középiskolába mentem.- Egy dologban megegyezhetünk, a pedagógusgyerek elszigetelt és túlkorlátozott az iskolában, az osztályában. Ráadásul anyám könyvbolond volt, nagyapámtól örökölte, ha akartam, elbújtam a leghátsó szobába a tizenöt éven át épülő, nagy házunkban, olvastam, amíg bírtam. Jobban jártam volna, úgy tűnik ma, ha időben és jókedvemből megtanulom a kerékpárszerelés fortélyait, egyebet. A lakásban fellelhető könyvanyag korlátozza a fiatal szervezetet az időszaki fejlődésben. Velem ezért történt, ami. Nem kellett volna. Veled hogyan?- Sokat olvastam ugyan, főleg Vemét és az ifjúsági irodalmat, és nem csupán a család könyveit (anyám, amit lehetett, megvásárolt számomra és majd a húgomnak), hanem a könyvtárit is, de ez nem akadályozta a szükséges vidékjárást. Igaz, azt egyedül tettem. A ház körül ugyancsak akadt teendő, ha nem is sok. Napközi otthonos voltam, nem is lett volna szétpergő időm. Szerintem akkor vált sajátommá, mert magától értelmezhetőnek és kényelmesnek tűnt a gondolkodás, ámbár mindennap szembesültem, hogy annak mennyi a hátránya. Nem lehet véletlen, hogy mára senki sincs velem egykorú 15 éves koromból, akivel fennmaradt volna a kapcsolatom. Az olvasásdüh majd csak kamaszként vesz rajtam erőt, a magyartanárnőm megközelítésére kizárólag ez a lehetőség maradt. És a verselés. De hogy a könyv nem csupán szórakozás, ahogyan a faluban mondták, hanem a valóságismeret egyik forrása, azt Monostorpályitól és a családomtól kaptam. 39