Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 5. szám - Fontos korszak, felnőtté tett
Fontos korszak, felnőtté tett Onagy Zoltán beszélget a hatvanéves Géczi Jánossal- Móricz szerint az ember sorsa az első tíz évben eldől. Aztán ezt a tíz évet titkolja vagy beszél róla. Nem emlékszem, hogy olvastam valaha a gyerekkorodról, tegyünk egy kört a kisgyerek Géczi Jancsi körül. A vonatkozó konkrét adatok 1954. május 4., Monostorpályi. Ez a Nyírség, közel Debrecenhez, a román határhoz. Először is, ha szomszédban a város, hogyan születtél Monostorpályiban, bába segítségével? Mit tudsz erről? Miként tartja nyilván a családi emlékezet?- A falu éppen a Nyírség peremén helyezkedik el, délnyugaton, a nagyobbik fele a futóhomok dűnéin, kisebbik részben kotus nyírlápon, szikesek felé eső laposfölden. Születésemkor háromezer főnél több volt a lakossága, úgy tudom, mára kettőezerkétszázra fogyott. A falu majd ezeréves múlttal rendelkezik, s a történelmére, mert a szegénységén túl nem adatott egyéb számára, hellyel-közzel büszke. A földművelés, a cselédi hagyomány, a protestantizmus a karakterformálói, s talán az, hogy szinte színmagyar: húsz-harminc főnél nem több az ukrán, illetve a cigány származású népessége. Néhány éve egy nagyobb esszét írtam szülőfalumról, Lassú árnyék a címe, párja a Veszprémet értelmező Nyomnak. A bába, aki világra segített, Böske néni. Bordás Sándomé Hajdú Erzsi néni, az első iskolám - a Kóló - épületétől egy-két háznyira élt, takaros kockaházban, ápolt kerttel, s éveken át, amikor ideje elérkezett, spárgával, azaz csirággal, az otthoni szóhasználat szerint nyúlámyékkal látta el a családunkat. Szerettem a vad ízét. Anyám, lévén tót származású, rendkívül változatosan főzött, a helyi szokásokkal szemben terjedelmes háztartást vezetett, ezért mindenféle terményt beszerzett. Böske néniről közvetlen élményem nem maradt sok, kerékpárral közlekedett, mély hangon beszélt, s akkurátusán rendezkedett. Apám asztalosként kereste a kenyerét, amíg lehetett, ma már nincs meg a községi bolt számára készített pultja, de a templom - mellette Balassi Ferenc tokaji vicekapitány sírja látható, na és az óvodám udvara, egykori temető, ahol gyerekkoromban csontokat ástam ki a földből - belső szélfogó ajtaja az ő keze munkája. A házunk épülőben sem volt, a régi, 1952-ben vásárolt tanítói épület állt, bár a szoba, amelyben születtem, utóbb a gyerekkorom szobája, a mai napig változatlan helyű és szerkezetű. Hajnalban kezdődött a születésem, meglehet, délelőttig tartott, öt órakor, előfordulhat, valami számmisztika is van az okolásban: 1954. 5.4., öt órai kezdettel. Ha igaz, ez prognózis is a jövőmet illetően.-A számmisztika mit ígér, mit jósol pontosan?- Komoly értelmező jelentőségűnek látom a kortárs pszichológiának és az etológiának. A flow, az áramlás, amely születésemkor befogadott, ki fog magából ejteni, mint ahogy a folyó kiteszi a partjára az akár évtizedek át vele haladó uszadékfát. 38