Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 5. szám - Hász Róbert: Mire a bárdok megérkeznek

Lelkiismeret-furdalás hadakozik bennem féltékenységgel. Erős bennem a késztetés, hogy beszámoltassam az éjszakáról. Milyen volt? Beletörődő parancsteljesítés, vagy élvezte is? De nem akarom tetézni az aljasságomat, és a válaszától is tartok. Többé úgysem leszek képes hozzáérni. Rollt százados izmos, kisportolt teste után ebben a fiatal lányban kár lenne elherdálni maradék önbecsülésemet.

Gyertyát gyújtok, és belelapozok a füzetbe. Nem valami ügyes rajzoló, ezt rögtön megállapítom, ennek ellenére az ábrák felismerhetők. A Fő tér tojás alakú, közepén a szobor, alatta ez áll: Orten emlékműve, kétszer aláhúzva. Rosszmájú kis nyikhaj. A tér város felőli oldalán az üzletek alapvonalai átrajzolva, egyetlen, hosszú épületté alakítva, fölötte egy szó: kaszárnya. A túloldalon hasonlóképp, mellette egy szó: istállók. A tér északi csücskén, ahol most a kerek, csúcsos magtár áll, a papíron egy széles kocka szerepel, több szomszédos épületet magába olvasztva, mindez átsatírozva, alatta az írás: fegyvertár. Lapozok. A palota elnagyolt alaprajza. Tisztiszállás. Anyátok. Lapozok. A városkapu belülnézetből, csak a boltív látszik, és jobbról-balról egy-egy darab a falból, de vastagon átixelve: új kaput az északi oldalra. Következő lap. A nyugati fal egy csíkja, felülnézetből, szemben vele egy L alakú épület, kerek udvarral, ami nem lehet más, mint a Sárkányfogadó, az épület kereteit adó vonalak közé beleírva: parancsnoki központ.

Becsukom a füzetet, eleget láttam. Visszaadom a lánynak.- Maradj mellette, míg fel nem ébred. Ne fogjon gyanút.

Szó nélkül távozik. Mikor egyedül maradok, leroskadok az ágyra, és arcomat a kezembe temetem.

A lány napokon át a századosnál alszik. A parancs önfeláldozó túlteljesítése? Kétlem. A fiatalúr napközben a vidéket járja, úgy parádézik lován a város utcáin, a környező falvakban, mint aki leendő dicsőségének helyszíneit veszi lajstromba. Nincs értelme tovább húzni az időt, minden egyes elherdált napot saját magamtól sikkasztok el. Egyik délután, mikor tudom, hogy a százados odakinn van a falakon túl, felkeresem Ramault a fogadójában.

Rég nem jártam nála. A vendéglő nem sokat változott, az asztalok újak, de a fűrészporral beszórt padló, a füstös lambéria a régi. Haleb, Rámául fia épp úgy néz ki, mint az apja húsz évvel ezelőtt. Még a szakállát is ugyanúgy nyírja. A bevált formán minek változtatni? Meghajol előttem, majd hátravezet, aztán föl a szűk, tekergő lépcsőn.

Rámául, mikor meglát a kinyílt ajtóban, felugrik, elébem jön.- Nagyuram, megtiszteltetés számomra!- Már vártál, ugye?

Belépek, a fiú becsukja maga mögött az ajtót. Kettesben maradunk.- A feleséged? Régen üdvözöltem.- Odakinn van a faluban, a szüleinél.

Hellyel, borral kínál, utóbbit elutasítom.- Kiderítettem, mik a Birodalom szándékai - mondom. - Nincs új a nap alatt.- Engedelmeddel, elejétől fogva tudtam.- Bölcsebb vagy, mint én.- Te meg jobb ember. Mindig jobbat vársz, nagyuram.

30