Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 5. szám - Hász Róbert: Mire a bárdok megérkeznek
Majdnem kiszalad a számon, mi a véleményem egy tejfelesszájú tapasztalatairól.- Talán igaza van, jobb félni, mint megijedni - értek vele egyet. Nemsokára magára hagyom. Szalam majd felvezeti a szobájába. Én is viszszahúzódom a sajátomba. Magányos vagyok, jólesne Majra társasága, de neki esze ágában sincs fölbukkanni. A délutánom azzal telik, hogy heverészek, bort kortyolgatok, lebzselek haszontalanul. Bosszant egy érzés, hogy ez a fiatal szá- zadosocska elfoglalta előlem az egész palotát, aminek persze semmi alapja, és mégis. Mintha egy véreb kószálna odakinn a folyosókon, s csak itt, a zárt ajtók mögött érezhetném magam biztonságban. Elég öreg vagyok már ahhoz, hogy bátran bevalljam félelmeimet. Szerencsére a bor idővel átsegít egy nyugalmasabb állapotba. Hirtelenfehér, bántó fényre ébredek. Reggel van, miközben arra sem emlékszem, mikor volt este. Majra rántotta félre a függönyöket, hallom a hangját, de nem értem, amit mond. Mintha két külön világban lennénk, s én csupán sejteném az övét. Alakja homályos árnyként kering a szobában. Felülök az ágyon, ennyi kaland egy időre elég is.- Mi bajod van? - mordulok rá. Nem szokott ilyen durván ébreszteni.- Ezt látnod kell, nagyuram! Kitárja a balkon ajtaját, a huzat végigfut meztelen testemen. Hozza a köntösömet, rám teríti.- Mi történt?- Nézd meg magad. Felállók, és kibotorkálok a teraszra. Megkapaszkodom a korlátban. Lenézek a palotaudvarra, de nem látok semmi különöset. Fák, sövények, szökőkút.- Mit kéne látnom? - zúg a fejem, egész lényem visszakívánkozik az ágyba. Mellém lép, karja az orrom előtt, a nagy fügefa irányába mutat, az udvar végébe, közvetlenül a kerítés mellett.-Ott. Kidörzsölöm szememből a maradék homályt. A százados az, a fa alatt áll, félmeztelenül. Csak a csizma és a fekete nadrág van rajta. Elsőre nem értem, mit művel. Mintha megdermedt volna mozdulat közben. Egy értelmetlen mozdulat közben: egyik keze kinyújtva, a másik csípőjéhez húzva, törzse kissé oldalra hajol, térdei megroggyanva. Észreveszem, hogy mégis mozog. Nagyon lassan. A kinyújtott kar fokozatosan visszahúzódik, a másik ugyanakkor előre nyomul. Súlypontját áthelyezi egyik lábáról a másikra, majd fél lábra áll, oldalt lép. S mindezt lassan, idegesítően lassan. Megvilágosodom. Negyed százada, hogy utoljára láttam ilyet. Annyira anakronisztikus a bennünket körülvevő világgal, amit a százados a palota udvarán művel, hogy nem tudom megállni, kibuggyan belőlem a nevetés.- Rollf százados harcművész.- Tinálatok művészet a harc? Képtelen vagyok a fenekemen megmaradni, miközben ő a várost járja. Ebéd után rábukkanok, amint a Fő téren téblábol. Teljes pompában, kalpaggal a fején, 25
