Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 5. szám - Hász Róbert: Mire a bárdok megérkeznek

csizmában, uniformisban. Kezében jegyzetfüzet, néha feljegyez valamit. Örülök, hogy a téren találom. A térre büszke vagyok. Én hoztam rendbe, én köveztettem ki. Az én művem. Húsz évvel ezelőtt itt sár volt, mocsok, bűz. Nyáron döglegyek ezrei lepték el a teret. A szomszédos piacról a koszt, a hulladékot ide hordta az eső. Minden jelentősebb üzlet a városban a térre nyílik. A hentes, a pékség, a szatócsboltok, a zöldséges. Évekig győzködtem a Tanácsot, hogy kövezzük le. Időbe telt, mire megtanulták, a közjóért tenniük is kell valamit. Végül beadták a derekukat, elhordtuk a mocskot, kitakarítottuk a teret. Keskeny csatornát ástunk a falig, ahol a folyó elhagyja a várost, ezzel megszabadultunk a szennyvíztől. Kőfaragókat fogadtunk fel, a hegyekből köveket hoztunk, hamarosan a sár is megszűnt. Pár évre rá javasoltam, építsük ki az öntözőrendszert a közeli falu határában, hogy megduplázzuk a termést, s ne legyen a város jóléte kiszolgáltatva a karavánok kereskedőinek.

A százados a szobrot bámulja a tér közepén. Körbejárja.- Ez maga lenne? - kérdezi, amikor megállók mellette.- Fogjuk rá.- Szobrot emeltek a helytartójuknak?- Amiért sokat tettem a közjóért. Egyébként tiltakoztam.- Úgy látom, nem eléggé.

Nem is. Áruljam el neki, mennyire hízelgett a hiúságomnak? Mindamellett vérig sértettem volna a Tanácsot, ha megtiltom. Nem kommentálom pikírt megjegyzését.- Szép ez a tér.- Szerintem is.- És ez a sok üzlet, szinte minden épület egyforma, egymás mellé simul. Tökéletes!

Lelkendezését gyanúsnak találom, de nem szólok. Csendben figyelem, ahogy feljegyez valamit. Hiába állok közvetlenül mellette, szemem már túl gyenge ahhoz, hogy meglessem, mit ír a füzetbe.

Elindul a fal felé. Vasalt csizmája katonásan kopog a kövezeten. Igyekszem lépést tartani vele, pedig fájnak a lábaim, és a hőség majdhogynem elviselhetetlen. Alig látok embert az utcán. Még a gyerekek is eltűntek, nem rohangásznak a házak között, csend van, mintha gyász ülné meg a várost. Közben tudom, minden ablak mögül kíváncsi tekintetek szegeződnek ránk.- Milyen magas a fal? Húsz láb? - kérdezi.- Huszonkettő.- Nem sok. Emellett elég elhanyagoltnak látszik. Sőt, nem csak látszik, az is.- Nem volt ki ellen megerősíteni. A helyiek hírből sem ismerik a háborút.- Lám, ez is a Birodalom erejét igazolja. Még ilyen távol a Fővárostól is béke van.

Azért van béke, mert távol a Főváros. Mondanám, de persze nem mondom.

Fölkapaszkodik a létrán a mellvédre. Kelletlenül követem. Nem könnyű a

függőleges mászás. Odafönn megállunk, alattunk, előttünk kiszélesedik a világ. A százados leveszi a kalapját, zsebkendőjével megtörli a homlokát. Izzad, szőke haja ragacsos a verejtéktől. Csodálom kitartását a vastag zubbonyban, de hadd főjön.

26