Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 5. szám - Sigmond István: A dallam

gítja egy magyar imával, hanem a szektások esetében igaz is lehet, hátha ezek a közénk teremtett emberaberrációk ténylegesen hordanak magukban egy-egy sok milliárd fokkal ellátott, létrának nevezhető, isteni alkotmányt, s akkor ezeken a létrákon felmásznak az égig, s az időközben megsokasodott szekta tagjai rávésik az égre, hogy „A teremtés embernek való munka". És ha mindig, mindenütt ezt fogjuk látni, Uram, hiszen tudod, hogy mennyire befolyásolhatóak, irányíthatóak és gyenge akaratúak vagyunk, akár egy fűszál, ami egy gyengécske szellőtől ide- oda lengedez, pedig ő szeretne egyenesen állni, hogy vékonyka hegyével legyen egyfolytában a legközelebb a Naphoz, nos, velünk is valami ilyesmi történhet, hiszen akárhová fogunk nézni, azt a feliratot fogjuk látni mindenütt, ha az égre tekintünk, onnan is ezeket a szavakat látjuk, és mi számtalanszor felnézünk az égre, keresünk Téged minduntalan.

Attól félünk, Uram, hogy a Te akaratodtól függetlenül mindannyiunk életének nemsokára vége szakad. Gyere, gyere nagyon gyorsan, és fogd meg a kezünk.

Telnek a mennyei kukák

Ülünk egymás mellett egy sétatéri pádon. Ha rögtön bemutatkoztam volna neki, amikor leültem melléje, úgy lászott volna, hogy ki akarok kezdeni vele, s akkor eszembe sem jutott ilyesmi. És senki sem mutatott be minket egymásnak azelőtt, de ahogy elsétáltam a pad mellett, amelyre nyilvánvalóan pihenési szándékkal telepedett le sétálás közben, a belőle áradó üdeség, a tiszta, világos tekintet, ránctalan bőre, fiatalsága, s ahogy a kezében tartott falevelet vizsgálgatta, no meg szokatlan szépsége arra ösztökélt, hogy leüljek melléje.- Megengedi? - kérdeztem.- Persze - mondta csendesen, kedvesen. — Üljön le nyugodtan, engem egyáltalán nem zavar.

Ültünk egy ideig némán, néztem, ahogy vizsgálgatja a kezében tartott falevelet, aztán, hogy történt, miért történt, én magam sem tudtam volna megmondani, de kinyúlt a karom, és átöleltem a vállát.- Miért ölel át? Hogy merészeli? - kérdezte némileg csodálkozva, de főleg felháborodva.- Nem tudom, hogy miért ölellek át - mondtam -, nem tudom, hogy miért ölellek át.- És miért válaszolja kétszer ugyanazt?- Talán azért - mondtam -, mert tulajdonképpen nem tudom, hogy mit válaszoljak.- És miért tegezett le?- Zavar?- Furcsállom nagyon. Azt sem tudom, hogy kicsoda maga.

Bemutatkoztam. O is megmondta a nevét.- A vállamról azért levehetnéd a kezedet. Vagy azt hiszed, hogy nyomorék vagyok, és meg kell támogatnod, hogy ne essek le a pádról? És nem vagyok a szeretőd!- De az leszel - mondtam neki -, még a mai nap folyamán az