Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 4. szám - Rigó Róbert: Kecskemét szovjet megszállása - Damó István grafikái

A Kecskeméti Lapok 1945. január 4-i számában - a Lajosmizséről című írásban - is megemlékeztek a hónapokkal korábbi kiürítésről: „Egyik nap halljuk Kecskemét kiürítését. [...] Kisírt szemű nők, káromkodó férfiak tűnnek fel a főúton, szuronnyal kényszerítették ki őket a városból. Az erőszakosság támogatására működik a náci propaganda. Minden élőlényt ki kell vonni a városból, mert a németek most vetik be a csodafegyvereket, ami olvaszt is, fagyaszt is... Nem is hagytak Kecskeméten semmit. De nemcsak az élőlényeket féltették a csodafegyverektől, hanem az értékesebb élettelen holmit is. Feltörték az üzleteket, házakat és zsúfolt teherautók száguldottak - Németország felé."

A közeledő szovjet csapatok elől a csendőrök és a rendőrök október 31-éré teljes számban elvonultak. Az idős emberek a ferences rendház pincéjében húzták meg magukat. Itt bujkált Vörös János vezérezredes is, a későbbi honvédelmi miniszter.14

Október 29-én, 14 órakor - Sztálin utasításának megfelelően - Malinovszkij marsall kiadta a 2. Ukrán Frontnak a támadási parancsot. A támadás súlypontja rövid tüzérségi előkészítés után Kecskeméttől délre bontakozott ki. A Fretter-Pico tüzérségi tábornok által vezényelt 6. német és 3. magyar hadsereg a vártnál nagyobb ellenállást fejtett ki. Schell Zoltán ezredes, a páncéloshadosztály parancsnoka e támadásról Gosztonyi Péternek a következőket mondta: „A harcmezőt ellepték az orosz elesettek. S hiába lőttünk, tüzeltünk, mindig újabb és újabb hullámban támadott az ellenséges gyalogság. A legvégén a földeken csak hullákat és sebesülteket láttunk. De az oroszok nem tágítottak: roham rohamot követett."15 A szovjetek áttörték a frontot, a támadás éjszaka is folytatódott, majd 30-án betörtek Kecskemétre. „Az előrenyomulás azonban lefékeződött, és a szívósan ellenálló magyar-német csapatok, elsősorban a légvédelmi tüzérség, csak Kecskemét körzetében 20 harckocsit lőtt ki. ”16 Végül a szinte teljesen üres várost október 31-én késő délután foglalták el a szovjet csapatok.17

Kecskeméten, illetve a környékén maradt Kovács Bálint is18, aki Merétey Sándor gyermekorvos közeli, Ménteleken lévő tanyáján húzta meg magát a családjával együtt. A következőképpen emlékszik ezekre a napokra: „Elindultunk, és a betonúton szívfacsaró látvány kísért bennünket. Ki gyalog, ki talicskán, vagy kis kocsin cipelte fontosnak tartott holmiját. [...] A 72-es km-nél betértünk a tanyára, [...] így mintegy 50 személy zsúfolódott össze és helyezkedett el a nagy tanya helyiségeiben. [...] A lakást nem zártuk be, hogy a behatoló ne tegye tönkre a

14 A ferences rendház háztörténete a következőképpen örökítette meg ezeket az eseményeket: A tehetetlen öregeket, betegeket itt hagyták, ezek egymás után jöttek, vagy idehozatták magukat, úgyhogy egyhamar megtelt nemcsak a légópince, - hanem az egész kolostor. Itt talált menedéket Vörös ]ános vezérezredes feleségével, kik a Gestapo elől menekültek. [...] Október 29-én nagy erősítést kaptak a magyar csapatok, - az orosz repülőgépek erősen támadták a várost, a katonai parancsnok jelentette, hogy visszavetették az oroszokat. [...] Egy napi harc után, okt. 31-én a magyar és német csapatok elhagyták a várost, s így Kecskemét minden nagyobb kár nélkül orosz kézre került. A nagytemplom, a városháza és a mi kolostorunk kapott néhány gránát belövést.", Szabó A.: Helytörténeti, részletek i. m. 149. Gosztonyi is megemlítette könyvében ezt az esetet. Vörös János vezérezredes október 15. után még azt hitte, hogy tisztázni tudja magát Szálasi előtt a kiugrási kísérletben való részvétele miatt. A letartóztatása elől azonban „október 17-én a feleségével együtt álruhában Kecskemétre ment, s ott álnéven ferences barátként a rendházban kapott menedéket. Október 31-én jelentkezett a bevonuló szovjet csapatok parancsnokságán, ahonnét november 8-án repülővel Moszkvába küldték." Gosztonyi Péter: A magyar honvédség a második világháborúban. Európa Könyvkiadó, Bp. 1992. 217.

15 Idézi Gosztonyi P.: A magyar honvédség, i. m. 228.

16 Ungváry K.: Budapest ostroma, i. m. 14-15.

17 Bálintné M. K.-Szabó S.: így kezdődött, i. m. 80.

18 A maradásra többféle indokot is említett. Egyfelől ismerőse, Kovács Sándor tábori lelkész elmondta neki, hogy hetek óta menekülnek. „Azt tanácsolta, hogy semmiképpen ne meneküljünk el, hanem, ha a szovjetek megérkeznek, próbáljunk egy tisztet szállásra fogadni, és az remélhetőleg védelmet jelenthet." (Kovács B.: A kecskeméti, i. m. 21.) Másfelől a hivatástudata is itt tartotta a gyülekezete mellett, harmadrészt a családja sem akart menekülni, mert ők az első világháborút követően a Felvidékről jöttek Kecskemétre, és elegük volt a menekült létből.

97