Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 4. szám - Rigó Róbert: Kecskemét szovjet megszállása - Damó István grafikái

gúlát, a zsidótörvények teremtette helyzet, a szinte minden fronton zajló őrségváltás, bár Keménynek gyenge, sőt talán nincs is igazában zsidó identitása.

Minden, amit a kérdés kapcsán a naplóban felmerül, éppúgy vonatkozik a zsidóként megbélyegzettek lelkiállapotára, mint a külső világban széliében tenyésző „banális" antiszemitizmus jelenségére, amely általános közhangulat formájában átitatja a kései harmincas és a korai negyvenes évek Magyarországát (és Közép-Európát egyaránt). A napló idevágó bejegyzéseiben Kemény időnként a zsidók és a keresztények között zajló társadalmi helycsere tényeivel is foglalkozik, mint teszi egy 1942 márciusában kelt feljegyzésében. „ Párbeszéd a villamoson ma délben egy idős és egy fiatal hölgy között. »Hát elvettétek a zsidótól, kedvesem?« »El, Magda néni.« »Kértétek vagy kaptátok?« »Kértük, kaptuk.«"43 De vajon együtt járt-e az őrségváltás a társadalom minőségi javulásával? - fogalmazza meg Kemény a kérdést. Nem feltétlenül. „A keresztény úri társadalom - a középosztály - azon tagjai, akik főleg a zsidótörvény révén fényes állásokba pottyantak, s óriási jövedelmekhez, hatalmas kiváltságokhoz s rengeteg keresethez jutottak, [...] most szórják a pénzt, fényűző és dúslakodó életmódot folytatnak, [...] ezeket most új zsidóknak nevezik."44 A zsidókat a jómódban felváltó új elit hedonista életmódja, folytatja Kemény, „megdöbbentő ellentétben áll a sorban álló, nélkülöző nagy tömegek szenvedésekkel teljes életével".45 Kemény kifakadása az „őrségváltás" jóvoltából felülre kerültek morálja és habitusa miatt egyáltalán nem szokatlan a korban. A háborús évek publicisztikája telis-tele volt az övéhez hasonlóan kritikus véleményekkel az új, az árja gazdasági elitre vonatkozóan: ilyen cikkek egyaránt olvashatók a politikai katolicizmus németellenes és antifasiszta orgánumaiban, mindenekelőtt a Katona Jenő által szerkesztett jelenkorban, mint az egyértelműen jobboldali Az Ország hasábjain.46

A háborús évek szellemi, politikai és publicisztikai közéletét erősen áthatotta a zsidókérdésről való beszéd, ez az ügy szüntelenül izgalomban tartotta a hétköznapok diskurzusait is. Nem csoda, hiszen az őrségváltás indítéka (és eredménye) a mindkét irányú társadalmi mobilitás felgyorsítása, melynek vesztesei a zsidók (pontosabban a zsidónak tartott állampolgárok), a nyertesei pedig a keresztény középosztály tagjai. Ez az egész szokatlan és érthető izgalmakat kelt tehát mindkét oldalon. „A Belvárosi Kávéházban reggeliztem. Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepének s a tenyészállatvásár alkalmából zsúfolva megtelt vidéki úri közönséggel s ezeknek budapesti rokonaival és ismerőseivel. Mintha megyegyűlés lett volna Debrecenben. ízes, hangos magyar beszéd töltötte meg a nagy helyiséget. [...] A zsibongásból erről is arról is minduntalan ezt a szót hallani: zsidó. Zsidó birtok, zsidó ló, zsidó bika, zsidó, zsidao, zs-zs-zs, valósággal zsongott a levegő a sok zsé betűtől. Nem gyűlölettel, nem haraggal, de úgy beszéltek róla, mint ahogy egy mindenkit érdeklő legfőbb vagy egyetlen témáról beszélni muszály. [...] Ezek az urak mind érdekelve voltak valamiképpen a nagy osztozkodásban [...], és itt megbeszélték a dolgot, nyugodtan, részletesen, mint egy nagy vásár után, amelyben mindenki jól járt, kivéve persze a zsidókat."47 Ilyen módon banalizálódott a korábban még elképzelhetetlen (bár sokak által sóvárgott) tény, hogy a zsidópolitika nyerteseinek jussuk van mások, mármint a zsidók tulajdonára, és hogy ez a világ legtermészetesebb dolga.

43 Uo. 69.

44 Uo. 187-188.

45 Uo. 188.

46 Juhász Gyula: Uralkodó eszmék Magyarországon 1939-1944. Kossuth, Bp., 1983. 257-258.

47 Kemény Simon: Napló, i. m. 73.

91