Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 4. szám - Füzi László: Az idő keresése
Ezerkilencszáznyolcvanhét jelentőségét az adja, hogy a lakiteleki találkozó létrejöttével az ellenzéki gondolkodás a társadalom felé és az addig homogénnek tűnő politikai vezetés felé is megtalálta a kapcsolatot, s így társadalmi bázist tudott magának teremteni. 18. A nyolcvanas évek második felében mintha megint rájuk záródott volna a világ. A kölcsönöket, számlákat nehezen tudták fizetni, nem látszott tisztán, mi lesz a Forrással, ezerkilencszáznyolcvannégy után elvesztették mozgásterüket, Hatvani Dani újító kísérlete nyolcvanhatban hamar kimerült, Áginak nem volt állása, nem tudták, hogy elhelyezkedhet-e régészként, s mintha a város és a megye is kimerülőben lett volna, vezetői egyre kevésbé tudtak szembefordulni az országos vezetéssel. Nyolcvanhat-nyolcvanhét táján semmiféle jövőt nem látott maguk előtt, a munkából nem tudott kikapcsolni, álmatlanság gyötörte, félt, hogy a mozdulatlanság ráül az életükre. Volt, hogy elment úszni, igyekezett fizikailag is elfárasztani magát. Munkát keresett, a szerkesztőségbeli munkát nem adta föl, de újra tanítani kezdett, a lakásukkal szembeni egészségügyi szakközép- iskolában. Visszatért, heti két napra oda, ahonnét Egerből eljött. Talán ekkor kezdett formálódni az a Belső Tér, amelyikről később annyit írt. De az is lehet, hogy a Belső Teret gyerekkorából hozza magával, már akkor kialakulhatott. A megyei vezetés nagy vereségeként tartja számon, hogy nem tudta megakadályozni Jancsó Miklós, Gyurkó László és Hernádi Gyula Kecskemétre kerülését. Jancsóék lényegében szabad használatra megkapták a kecskeméti színházat, kísérletezhettek, játszhattak szabadon. Felbolygatták a színház és a város életét is, ő maga arra emlékszik, hogy a színpadon, zárt körben, hangfelvételről lejátszották, a szerző felolvasásában, Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét. Ez a vers akkor kezdett újra ismert és népszerű lenni, Jancsóék gesztusának értékét viszont nagyban csökkentette, hogy a felsőbbség engedélyével tették azt, amit tettek. Az egész történet a nyolcvanas évek közepén játszódott, feldolgozása, értékelése várat magára, pedig érdekes, késő Kádár-kori történet bontakozhatna ki belőle. 19. Számára a nyolcvannégy utáni élet traumatikus volt, nyolcvannégy után nem látta az esélyét annak, amit a korábbi, történelmi-társadalmi kérdésekben állást foglaló irodalom tett. A folytatásnak valóban eltűnt az esélye, de eltűnt valami más is, nem tudja másként mondani, addigi életük folytathatóságának esélye. Ma, visszanézve, azt mondja, számos, valóban traumatikus jelenség találkozott akkor, ezért nem látta, hogy hogyan tudják folytatni az életüket. 33
