Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 4. szám - Füzi László: Az idő keresése
6. A gondolkodásmódok átalakulását, abból következően, hogy az efféle átalakulásokat szinte nem is lehet megragadni, nagyobbrészt a történelmi fordulópontokhoz szoktuk kapcsolni. A fordulópontok és a gondolkodást érintő változások azonban pusztán ezért nem esnek egybe, sőt, maguk a történelem fordulópontjai sem valamiféle eleve elrendezett logikai rend alapján mutatják meg magukat az őket keresőknek. A történelemben érvényesülnek ugyan hosszú távon megmutatkozó tendenciák, ám azt, hogy a tendenciákat megváltoztató fordulatok, aztán pedig a fordulatokat ismét csak magukhoz rántó tendenciák mikor és miképpen jelentkeznek, lehetetlen előre megmondani. A nyolcvanas évtized története minderre jó példát mutat. Már az is meglepi, hogy a nyolcvanas évek kifejezést használja. Számára a hatvanas évek léteztek, aztán a hetvenes évek, a sokat emlegetett hatvanas évtized létezett számára, s az azt számos vonatkozásban tagadó hetvenes évtized, de a nyolcvanas évtized nem, nyilván azért, mert ennek az évtizednek, szemben az előtte lévőkkel, nem volt önálló arculata. Bárhogy is erőlködik, a nyolcvanas évekről nem tud egységes képet kialakítani magában. Akkori életük feszültségeiből, állandó váltásaiból fakadhat ez az érzete. Feltételezhetően nem is volt egységes ez az évtized, utólag nézve is több kisebb szakaszra oszlik. Egymástól távol eső pólusokat idéz fel. Az évtized elején Lengyelországban ott volt a Szolidaritás egész társadalmat megmozgató mozgalma, majd az azt leszorító katonai hatalomátvétel, nálunk az első pár év szellemi frissülése után a retorziók következtek, az évtized végén pedig a keleti tömb korábban elképzelhetetlennek hitt összeomlását, a korábban mozdíthatatlannak tűnő szocialista-kommunista rendszer szétesését élik át. 7. A fenti példa is azt mutatja, hogy egy társadalom mozgását a lehetséges és elképzelhető sáv behatárolásán túl nehéz meghatározni. A nyolcvanas évek elején például, hogy a példaként választott két országnál maradjon, Magyarország a gazdaság átalakításának terén előbbre járt Lengyelországnál, az évtized végére a térség országait tekintve mégis náluk lett a legnagyobb az államadósság. Ugyanakkor a régi rendszer összeomlása kapcsán azt látják majd, hogy náluk mégis erőteljesebben érvényesültek a politikai-ideológiai összetevők, mint ahogy azt a nyolcvanas évek közepén feltételezni lehetett volna, amikor a lakosságot, legalábbis annak azt a részét, amelyiket az ilyesmik egyáltalán foglalkoztatták, már nem elégítették ki a szellemi megújhodás és a történelmi tényfeltárás eredményei. Ezzel szemben ezerkilencszáznyolc- vankilenc történéseiben meghatározó szerep jut majd ezerkilencszázötvenhat példájának és a határon túl élő, főképpen az erdélyi magyarság életére való rádöbbenésnek, nagyobb, ahogy azt az évtized közepén bárki is gondolhatta volna. 24
