Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 4. szám - Füzi László: Az idő keresése
5. Gyermek- és fiatalkorát közösségi, ehhez azonnal hozzáteszi, megkésett, s már akkor is szigetekben, nem egy esetben akár zárványban létező közösségi világban élte meg. A Kádár-rendszerbe beszivárgott már annyi a külső, a határokon túli világból, hogy a korábbi közösségi világot (egyébként jogosan és szükségszerűen) kikezdje. Önmaga közösségi ösztöneit ezek a tendenciák nem érintették, most, amikor visszanéz fiatalabb éveire, azt látja, hogy a tanítást és a szerkesztést is közösségi cselekedetként élte meg, az irodalomban is a közösségi cselekvés lehetőségét kereste. Akkor még nem kérdezett rá a közösségi küldetéstudatra, a közös feladatokra, a képviseletre, s az sem foglalkoztatta, hogy az egyes történelmi korszakok egymástól erősen eltérő légkörében miként tudott teret teremteni magának a történelmi-társadalmi feladatvállalás. Természetesen akkor sem közvetlenül, az áttételek teljes hiányával, de mégiscsak a közösséghez való kötődés részeként képzelte el mindezt. S természetesen nem is az alany és állítmány egyeztetése nélkül, hanem az egyeztetést s a közösségi gondolkodást is egyszerre vállalva. Illyés Gyula esszéit olvasva találkozott a magyar irodalmat átható örök népiség gondolatával, elfogadta ezt a gondolatot, az elfogadásban azonban nem a történeti vizsgálódás, hanem a gyermekkorát meghatározó közösségi világ játszott meghatározó szerepet. Tony Judt könyvében olvassa: „A hatvanas évek kultúrája racionalista volt. Akár a kor zenéje, társadalmi gondolkodása is - a könnyű drogokkal meg az utópisztikus álmodozással együtt - ismerős és koherens, éppen csak »kibővített« regiszterben szólalt meg. Ráadásul szembeötlő közösségi jelleget mutatott: a diákok vagy a »munkások«, »parasztok«, »négerek« és egyéb kollektívák vélelmezett közös érdekei és kötődései sajátos viszonyba hozták tagjaikat egymással és - noha antagonisztiku- san - a társadalom többi rétegével. A hatvanas évek programjai minden fantasztikumuk dacára olyan kapcsolatot feltételeztek egyén és osztály, osztály és társadalom, társadalom és állam között, amely ha formájában nem is, de tartalmában ismerősnek tetszett volna az előző század bármely pillanatában tevékenykedő teoretikusok és aktivisták számára. A hetvenes évek kultúrája a kollektíva helyett az individuum felé fordult. Ahogy a hatvanas évek ősdiszciplinájaként a kulturális antropológia szorította ki a filozófiát, most a pszichológia foglalta el a helyét. ... Nyugat-Európában és Észak-Amerikában színre léptek a felszabadítás teoretikusai, akik az emberi szubjektumot nem a társadalmilag rákényszerített kötelékek, hanem az önmagára erőltetett illúziók alól kívánták feloldani. "* A hatvanas években még nagyon gyerek volt, de annak az évtizednek a légkörét őrzi magában, s tanúsíthatja azoknak az éveknek a közösségi jellegét. A közösségi indíttatást azonban nem csupán azokból az évekből őrzi. Maga az a falu és a paraszti világ, amelynek mégiscsak leszármazottjának tudja magát, volt közösségi jellegű. * Tony Judt: i. m. II. 42. 23
