Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 4. szám - Patak Márta: Madrid, Imre és Matyi
kábban fellelhető dohányárut vagy dohányzási kelléket is beszerzi a törzsvásárlóinak, és a trafik fennállása óta kétszer is megütötték a főnyereményt a nála vásárolt karácsonyi lottószelvénnyel. A felső saroktól kicsit visszább, a házuk irányában pedig a rövidáru-kereskedés, kirakatában kissé napszítta, ám eredeti színüket még valamelyest őrző varró- és hímzőcérnák, fonalak, motringban és gombolyagban egyaránt, horgoló- és kötő- és varrótű minden méretben, zokni, harisnya, férfipizsama, atlétatrikó és egy kézzel írott tájékoztató, mely dülöngélő, szálkás, nyomtatott nagybetűkkel hirdeti, hogy más ropa interior en el interior del local. Matyi ekkor még nem értheti a reszkető, öreges kézre valló felirat humorát, magyarul amúgy is visszaadhatatlan, elvész a szójáték a fordításban, csak a puszta jelentése marad, hogy bent az üzlethelyiségben egyéb alsónemű is kapható. Még azt sem tudja, hogy hét teljes évre lesz új otthona ez a barátságos kis lakás meg ez a városnegyed, azt viszont igen, hogy nehezen fogja megszokni a tökéletes sötétet. Otthon mindig bevilágítanak a Kék Golyó utca lámpái, sosincs teljes sötét, itt meg Imre leengedi a redőnyt, pedig kint szinte még világos van. Délután a szieszta előtt egy pillanatra megfordul a fejében, hogy szólni kéne neki, hátha éjszakára is így akarja majd hagyni, de ahogy átvillan benne, úgy el is felejti, amint megjelenik az ágya végében Imre, most viszont elhatározza, hogy reggel szól majd neki, ha lehet, legközelebb hagyjon egy kis rést, mikor leengedi a redőnyt. Matyi még nem tudhatja, hogy a hét év alatt hányszor mosolyodik majd el, mert reggel tényleg szól Imrének: Nem lehetne, hogy ritkásra engedd a redőnyt?, Imre meg néz rá értetlenül, őszinte megrökönyödéssel, hogy mi a csudát akar, és Matyinak mindig nevethetnékje támad ettől az arckifejezéstől. Még nincs benne a megnyugtató tudat, a cinkos érzés, hogy ha akarnak, bármikor szigetté változhatnak Imrével ebben a nagy spanyol tengerben, mert amint megszólalnak magyarul, senki sem érti őket, mert ugyan otthon érzik magukat, ám ha kell, mind a ketten kívülállóként is tudják szemlélni Madridot. Matyi hanyatt fekszik, keze a feje alatt, próbálja maga elé képzelni a lakás tárgyait, hátha gyorsabban vissza tud aludni. Nem könnyű, gondolatai folyton elkalandoznak. Sokszor maga sem hídja eldönteni, vajon azért nem emlékszik-e bizonyos tárgyra, lakásbelső részlett-e, bármire, ami nem annyira ordító, hogy a vak is észreveszi, mert egyszerűen figyelmetlen, vagy mert nem szeret alaposan megbámulni semmit, minden újra úgy néz, mintha csak véletlenül végigsuhanna rajta a tekintete, mintha attól félne, hogy pillantásával végighorzsolja a tárgyak sérülékeny bőrfelszínét. Legalaposabban a mosogatót figyeli meg, miközben a rakott krumplinak való krumplit és tojást hámozza fölötte, ami pontosan tíz percig fő, egy perccel se tovább, nehogy megzöldüljön a sárgája körül, ezt Imre teszi hozzá, mikor meggyújtja a víz alatt a lángot, és Matyi a háta mögött állva megjegyzi, hogy sót is tegyen bele, mert ha sós vízben fő, könnyebben lejön a héja. Aztán később Imre tiltakozása ellenére nekiáll, elmossa a főzéshez használt edényeket, és közben is alaposan szemügyre veszi a márványból készült, ormótlan, sárga vályút, a csapként szolgáló rézkart, minden részletét, többször közel is hajol hozzá, nyi- togatja és elzárja, Imre megnyugtatja, hogy a mosogató minden darabja eredeti. 5
