Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 3. szám - NEGYVENÖT ÉVES A FORRÁS - Sümegi György: Kondor Bélától Tóth Menyhértig - Kondor Béla festményei
(a nagy, országos) legkisebb rezdüléseit is saját sorsába íródva képes átélni és rögzíteni: a második világháborús bombázásokat és a délszláv háborút. A világháborút úgy, mint amely a közvetlen környezete, a családja életkörülményeire, helyzetére is döntő hatást gyakorolt. A naplóföljegyzések mindig az adott, Duránci által rendre megjelenített konkrét helyzetben, valós miliőben kapnak hiteles históriai meghatározottságot. Gyakorta kritikusan vagy kellő távolságot tartva próbálja elősorolni az életét át- meg átszövő, a háttérben meghatározóan jelen lévő történelem jellemzőit. Személyes érintettségét megrendültén, teljes emberi-idegi odafordulással, mély fájdalommal, s egész életére szóló hiányérzettel tudja megjeleníteni. Különösen megrendült-fájdalmas a hangja akkor, amikor a nem tudni hogyan, de bizonyosan a háborúban elvesztett édesapára gondol, őt próbálja megidézni: „Minden egyes alkalommal, amikor abban a városban járok, megállók a parton a Sugovica vizét nézve, abban a hitben, hogy apám sírhalmát látom a mocsár végtelenjében - a tervszerű értelmetlenség vágóhídján." Vagyis a második világháború jeltelen (bajai?) sírba taszította az édesapját, de ő ezen a végső sérelmén fölülemelkedve, mindenfajta nemzeti elfogultság és előítéletesség nélkül tudott közelíteni a magyar művészethez, a magyarországi képzőművészetekhez. S ez így volt a határ mindkét oldalára vonatkozóan. „1918 után, amikor meghúzták az államhatárt, a magyar képzőművészekkel itt, Vajdaságban a kutya sem törődött sem egyik, sem másik oldalon. Elvesztették a kapcsolatukat Pesttel, s legtöbbjük nem kereste azonnal a csatlakozási lehetőséget a számukra újnak és szokatlannak számító képzőművészeti központokkal. így történhetett meg, hogy a bácskai, és még inkább a bánsági, egyébként roppant figyelemre méltó és érdekes művészeti történések feledésbe merültek." Duránci művészettörténészként éppen az elfeledett, addig föltáratlan, földolgozatlan emlékegyütteseknek (a vajdasági szecesszió, a vajdaságiak Nagybányán) és életműveknek (Nagy István vajdasági művei, a Kecskeméti Művésztelepen is megfordult Farkas Béla, Pechán József életműve stb.) vált elkötelezett kutatójává évtizedek alatt. Alaposságához, sokirányú tájékozódásához az is hozzátartozott, hogy a nagyszerű, főleg a Vajdaságban és Szegeden tervezett apatini építész, Raichle József Ferenc leszármazottjait ugyanúgy látogatta, mint Dobrovics Péterét (ez utóbbi szintén dolgozott Kecskeméten), még akkor is, amikor a témát már földolgozta. Vagyis Duránci hűséges egész életén át azokhoz a művészekhez, akikkel foglalkozott kutatóként. Különösen így van ez azokkal a kortárs képzőművészekkel, akikkel jugoszláviai (itt talán ez a legadekvátabb fogalom) művésztelepeken találkozott, és munkakapcsolat vagy barátság szövődött közöttük. Az ő művész- telep-fölfogása némiképpen eltér a mi hazai szemléletünktől. Magyarországon van olyan művészettörténész, aki csak Nagybányával, kizárólag Gödöllővel, avagy csak a szolnoki művészteleppel, esetleg Szentendrével foglalkozott hosszú időn, akár évtizedeken át, és ugyanannak a művészettörténeti korszaknak a többi, hasonló alakulatával egyáltalán nem. Duránci kiállításon és katalógusban dolgozta föl a vajdaságiak Nagybányához kapcsolódó szálait, de egyik könyvében Nagybányától, Gödöllőn és Kecskeméten át, eljutott a vajdasá- gi/jugoszláviai művésztelepek bemutatásáig. O az összekötő szálakat, s nem az elválasztó, az egyedi specifikációt adó jellegzetességeket tárja föl a művésztelep-históriában is. Azt, ami egy-egy közösségi művészeti szintér, művésztelep/alkotótelep önálló szellemiségét, kohéziós erejét adja, azt, ami közös asztalhoz, közösségi gondok föltárásához, előrevivő gondolatok megfogalmazásához, de mindig egyedi műalkotások létrehozásához segítette a résztvevőket, az alkotókat. A följegyzés, a Duranci-féle naplójegyzetek technikája: általában nem jegyzetfüzettel a kezében beszélgetett, látott és tapasztalt dolgokat, hanem a történtekről rendszeresen készített jegyzeteket. Többször említi is, hogy este, későn, a nap lezárásaként írja és rendezgeti a jegyzeteit, följegyzéseit. Van rá eset, amikor a rögzítendő élmény/párbeszéd/ esemény után csak egy-két nappal később jut lehetősége a lejegyzésükhöz. Ezt természe119
